Tokajban felavatták Berzsenyi Dániel és Pap Tibor domborművét
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, 2026. augusztus 13., csütörtök - Domborműavatással és díjátadóval zárult az 54. Tokaji Írótábor.
Augusztus 12-én ünnepélyes programokkal ért véget a Tokaji Írótábor harmadik napja. L. Simon László, az Írótábor elnöke a tokaji Millenniumi Irodalmi Emlékparkban köszöntötte az egybegyűlteket, majd felavatták a 250 éve született Berzsenyi Dániel domborművét, Barát Fábián alkotását, illetve a 90 éve született Pap Tibor arcát ábrázoló domborművet, amelyet Simon Rozália készített. Idén a Hordó-díjat Gál Vilmos regényíró, történész, muzeológus, illetve Luzsicza István költő, szerkesztő vehette át. A Nagyhordó-díjat Hansági Ágnes irodalomtörténész, egyetemi tanár kapta. Az ifjú tehetségnek járó nagydíjat idén Regős Mátyás Anya, segíts a századomnak című könyvéért vehette át. Debüt-díjat kapott Huszti Viola Violencia című, illetve Pirisi Máté Karalagu című regényéért, valamint Usier Tamara Bordái közt a verdesés című verseskötetéért. Idén a Magyar Írószövetség Mecénás-díjat is Tokajban adták át: Gelencsér László, a Laterex cég alapítója lett az idei díjazott. Ebben az évben adták át először a Tenkács Tibor-emlékérmeket azoknak, akik részt vettek a tábor munkájában. Kiadó: Tokaji Írótábor Egyesület ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.