A védelemnek nem a krízisnél kellene kezdődnie

2026. szeptember 4., péntek 20:21
Pest vármegye Nemzeti Közleménytár

Pest vármegye, 2026. szeptember 4., péntek - A Fiatalok az Emberi Jogokért Magyarország idén második alkalommal segítette adományokkal egy védett anyaotthon lakóit. A szervezet szerint a segítség mellett a megelőzés is kulcsfontosságú: ebben az emberi jogi oktatásnak is szerepe van. Decemberi gyermekvédelmi konferenciájuk középpontjában szintén a megelőzés áll.

Vannak otthonok, amelyeknek a címét nem írhatjuk le. Nem azért, mert nem szeretnénk elmondani, hol jártunk, hanem mert az ott élő édesanyák és gyermekek biztonsága múlhat rajta. Olyan családokról beszélünk, akiknek az otthon egy ponton már nem a biztonságot jelentette. Édesanyákról, akik gyermekeikkel együtt súlyos élethelyzetből menekültek el, és most egy védett intézményben próbálják újra felépíteni az életüket. A Fiatalok az Emberi Jogokért Magyarország idén már második alkalommal vitt adományokat egy ilyen anyaotthon lakóinak. Első látogatásunkkor megkérdeztük, mire lesz szükségük a következő hónapokban. Az intézmény vezetője az óvoda- és iskolakezdéshez kért segítséget. A segítségnek van egy kevésbé látható része is. Az itt élő édesanyáknak félre kell tenniük arra az időre, amikor gyermekeikkel önálló életet kezdenek. Minden olyan dolog, amit nem nekik kell megvásárolniuk, több megtakarítást jelenthet az újrakezdéshez. De számunkra a segítség nem érhet véget az adományok átadásával. Amikor egy gyermeknek az édesanyjával együtt védett helyre kell menekülnie, már egy súlyos krízis következményeivel találkozunk. A kérdés az: mit tehetünk azért, hogy minél kevesebb család jusson el idáig? Ebben az emberi jogi oktatásnak, alapítványunk főcéljának is fontos szerepe lehet. A gyermekeknek és szüleiknek ismerniük kell a jogaikat, fel kell ismerniük a bántalmazást és azt, hogy joguk van megvédeni magukat és segítséget kérni. Ezért kapcsolódik ehhez decemberi gyermekvédelmi konferenciánk is: az azonnali segítség mellett a megelőzésért is dolgozunk az emberi jogok oktatása mellett. Szakemberekkel közösen keressük azokat a lehetőségeket, amelyekkel időben felismerhető a veszély, és hatékonyabbá tehető a gyermekek védelme. A gyermekvédelem nem akkor kezdődik, amikor egy gyermeknek már menekülnie kell. Sokkal korábban kell kezdődnie. Kiadó: Egy Toleránsabb Világért Alapítvány ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.