Nem eszik olyan forrón a kását
Budapest, 2026. szeptember 21., hétfő - Észlelhetjük, hogy a Vitézy Dávid vezette minisztérium sorra veszi célba a magyar nagyvállalatokat. A politikai bosszú nem pálya! Talán az sem véletlen, hogy Vitézy úr FIDESZ segítséggel sem kapott hatalmat a kezébe. A választópolgárokat csak rövid időre lehet átrázni. A miniszter a lóversenyek szintjén tekinti kétéves nyeretlennek polgártársait. Egyesekben felmerülhet, egoja arra is ráveszi, hogy főnökét is kényes helyzetek elé állítsa.
Állatorvosi példa, ahogy rárontott a Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő Zrt (MKIF) koncessziós szerződésére. Nézzük meg állításait, azonosítsuk be valódi célját. A pályázatot az MKIF nemzetközi megmérettetésben nyerte el. Tiszta, nyílt versenyhelyzetben. A 35 évre szóló szerződési forma külföldön átlagos bevett megoldás. A premier plánba állított két alvállalkozás, Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégei. A NAV bármikor vizsgálhatja tevékenységüket. Az MKIF hét tagból áll, a Zrt minden évben nyeresége után adót fizet a magyar államnak. A Zrt nem szed útdíjat, az útdíj az állami költségvetés része. Mértékét az állam határozza meg. Ugyanakkor a koncesszor szerződésben foglalt kötelességeit időarányosan, hibamentesen, 100%-osan köteles teljesíteni. Csak ezután kaphatja meg a szerződésben időarányosan neki járó részt. Az MKIF-nek szerződésben biztosított árak, több vizsgálat szerinti összehasonlításban, középszintűek. 2023 és 2025 között a kezelt szerződési hálózat 70 %-án, 13 millió négyzetméteren cseréltek burkolatot, 315 híd és 68 pihenő újult meg. Ez eddig Magyarország történetének legnagyobb gyorsforgalmi út felújítása. A 2026-os költségvetést látva, Magyarországon további négy koncesszió működik. Ezek 390 kilométer gyorsforgalmi utat kezelnek, ezért 180 milliárdot kaphatnak. Ezzel szemben az MKIF 1300 kilométerért 210 milliárdot. A különbség nem semmi. Az állam 2025-ben 824 milliárd forint útdíjat szedett be (824-390=434 milliárd, ami nem rossz summa). Ezek a tények de facto de jure igazoltak. A koncessziós szerződés átvételére kijelölt Magyar Közútkezelő Zrt nonprofit cég. A közvélemény szerint a rábízott munkát közel sem olyan színvonalon, költségesebb módon végzi, mint a koncesszióért felelősségre vont cégek. És akkor megint elérkeztünk az ígéret földjére. Vitézy miniszter úr sötét erdőbe vezeti a magyar adófizetőket. A Magyar Közútkezelő Zrt kapacitása véletlenül sem elég koncessziós szerződések teljesítésére. A politikai okból, akár "véresen" is felmondható szerződések azt eredményeznék, hogy a magyarországi gyorsforgalmi utak lerohadnak. Választható megadás még, hogy a kormány új tendereket ír ki, ahol a kapacitással is rendelkező külföldi cégek, jóval drágább megoldások alapján, viszik el az adófizetők pénzét. Szemfényvesztés az is, ha a kiírt szerződések egyenként kisebb területet ölelnének át. A CÖF-CÖKA azt javasolja, hogy ha a kormány a "vitézkedéssel" egyetért, akkor előtanulmányban transzparensen, egy az egyet hasonlítva mutassa be 35 évre szóló tanulmányát. Talán a világon sincs egy olyan vállalkozás, aki egy aláírandó 35 évre szóló szerződésben nem köti ki a vis majort, és a későbbiekben felmerülő ár és költség növekedés évenkénti kompenzálását. Ellenkező esetben a csőd biztos, a szerződés végrehajtása sem valósul meg. A CÖF-CÖKA a magyar vállalatok védelmében teljesíti szellemi honvédői és követői iránymutatásait, segíti a polgárok adóforintjaival történő gondos gazdálkodást. Kiállunk a magyar nagy-, közép- és kisvállalkozók jogai mellett. CÖF-CÖKA vezetősége Kiadó: Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.