Békéscsabán először kerül színpadra a Portugál - pénteken premier a Jókai Színházban
Békés vármegye, 2026. szeptember 23., szerda - Az évad első bemutatójára készül a Békéscsabai Jókai Színház
Békéscsabán először kerül színpadra Egressy Zoltán Portugálja: a közel harmincéves, kultikussá vált tragikomédiát szeptember 25-én mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház Tege Antal rendezésében. Bece szerepében Czitor Attila, Masniként Papp Barbara, Csipeszként a Jászai Mari-díjas Csomós Lajos látható. A sok humorral megírt történet az elvágyódásról, a változtatás nehézségéről és azokról az álmokról beszél, amelyekről könnyebb beszélni, mint elindulni feléjük. Irgács kocsmájának vendégein egyik pillanatban nevetünk, a következőben már nagyon is értjük, miért nem tudnak szabadulni abból az életből, amelyben élnek. Szinte mindannyian máshová vágynak. Bece Portugáliába készül, Masni másféle jövőről álmodik. Csakhogy Irgácson könnyebb beszélni az indulásról, mint valóban elindulni. Egressy Zoltán 1997-ben, a rendszerváltás utáni, egyszerre reményekkel és széteséssel teli időszakban írta a darabot. Az ősbemutatót 1998-ban tartották Budapesten, az előadás húsz éven át maradt műsoron, összesen 423 alkalommal játszották. A Portugál vidéki és külföldi színházakban is komoly szériákat ért meg, a történetből 2000-ben film is készült. Tege Antal rendezésében az válik hangsúlyossá, miért ismerünk rá közel harminc évvel később is ilyen könnyen Irgács lakóira. A rendező szerint nem a szereplők élethelyzetét kell kinevetni: a humor a szövegből és a szituációkból fakad. Masni és Bece elképzelnek maguknak egy másik életet, kapaszkodnak a reménybe, mégis újra és újra ugyanoda jutnak vissza. Vacsi Dávid díszlete kopott felületekkel, műanyag székekkel, kockás abroszokkal, pulttal és régi zenegéppel rajzolja ki Irgács hétköznapi valóságát. Kiss Kata jelmezei a figurák társadalmi helyzetéről, életmódjáról és önképéről is mesélnek. Mindenkinek megvan a maga Portugáliája. A kérdés az, elindul-e valaha felé. A bemutató 2026. szeptember 25-én, pénteken 19 órakor lesz a Békéscsabai Jókai Színház Kamaraszínházában. Kiadó: Békéscsabai Jókai Színház ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@dunamsz.hu elektronikus levelező címen kaphat.