Elfogadhatatlan, hogy a Tisza ismét a vidéki embereken akar spórolni

2026. november 8., vasárnap 14:58
Budapest Nemzeti Közleménytár

Budapest, 2026. november 8., vasárnap - A Tisza-kormány most éppen a zalai embereket akarja átverni, és ismét a vidéken spórol.

Vitézy miniszter úrtól megszokhattuk, hogy rendre az előző kormány által elindított fejlesztéseket próbálja meg saját eredményként eladni. Nyilván, ha nincs saját teljesítmény, marad a más tollával ékeskedés. Most a keszthelyi térségben még 2024-ben elkezdett út- és kerékpárút-fejlesztéseket "jelentette be". Természetesen elvárjuk a kormánytól, hogy folytassa a már megkezdett és előkészített fejlesztéseket, azonban az eredetileg 2×2 sávosra tervezett keszthelyi beruházást a mostani nyilatkozata alapján már csak 2×1 sávosra tervezik megvalósítani. Sajnos több esetben is láthattuk, hogy ha nem tudnak megállítani egy fejlesztést, akkor csökkentik annak műszaki tartalmát. Így tettek a mohácsi útfejlesztések esetében is. A Fidesz-frakció szerint ez elfogadhatatlan, hiszen a vidék nem kevesebb, hanem ha lehet, még több fejlesztést érdemel. Jó volna azt is végre megértenie a közlekedési miniszternek, hogy a vidék fejlesztése nemcsak az adott térség lakói számára fontos, hanem az ország fejlődése szempontjából is meghatározó. Az útfejlesztéseket hosszú távra kell tervezni. Az indokolatlan műszakitartalom-csökkentés pedig később többe kerül majd a magyar embereknek. Fejlődő vidék nélkül nincs fejlődő Magyarország! Jó lenne, ha ezt végre Vitézy Dávid is megértené és ezért tenne is, ahelyett, hogy a magyar beruházásokat és a magyar közlekedésgazdaságot a németek kezére játssza ki. Nagy Bálint Országgyűlési képviselő Korábbi közlekedésért felelős államtitkár Kiadó: Fidesz-frakció ------------------------------------------------------------------- A Nemzeti Közleménytár oldalán található közlemények nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Az NKT szolgáltatással kapcsolatban további információt az nkt@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.