2024. szeptember 7., szombat 11:29

Paralimpia 2024 - Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben

A kajakos Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett a KL1-es kategóriában, 200 méteren a párizsi paralimpia szombati versenynapján. Suba Róbert a negyedik helyen ért célba.

A főváros melletti vaires-sur-marne-i pályán több ezer szurkoló buzdította lelkesen a sportolókat, akiket szinte ideális körülmények, de az itt uralkodó jobbos oldalszél fogadott a délelőtti program során.

Kiss Péter Pál, a Budapesti Honvéd 21 éves világ- és Európa-bajnok versenyzője már a pénteki előfutamból biztosította a helyét a fináléban, amelyben a középfutamból csatlakozott hozzá Suba Róbert is, így két magyarért lehetett szorítani.

Kiss jól kezdett, már a táv elején az élre állt, s bár brazil és francia riválisa egy ideig vele tartott, 80 méter után elképesztő sebességre kapcsolt, megindította a hajóját, s innentől kezdve már csak a hátát nézték a többiek. A végén fölényes sikert aratott, közel két másodperces előnnyel diadalmaskodott.

Párizs 2024 - Paralimpia - Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben
Vaires-sur-Marne, 2024. szeptember 7. Az aranyérmes Kiss Péter Pál a KL1 kategóriájú férfi parakajak 200 méteres versenyének eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékokon a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. szeptember 7-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Kiss Péter Pál - aki nyolcéves korában a Guillain Barré-szindróma miatt deréktól lefelé lebénult - így már kétszeres paralimpiai bajnok, emellett négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok.

A legkomolyabban sérülteket felsorakoztató kategória másik magyarja, a nyolc éve, Rióban ezüstérmes, 44 esztendős szegedi Suba Róbert is remekül versenyzett, de végül leszorulva dobogóról negyedik lett.

Suba Róbert fiatalon több sportágat is kipróbált, majd 19 évesen, többéves ejtőernyős tapasztalattal, több tucat ugrást követően egy "rendellenes nyitás" következtében 1500 méter magasról lezuhant és gerincsérülést szenvedett. Azóta kerekesszékben él, de már a baleset után, a kórházban tovább folytatta a sportolást, majd elkezdett kajakozni.

Párizs 2024 - Paralimpia
Vaires-sur-Marne, 2024. szeptember 7. Sulyok Tamás köztársasági elnök (k) és felesége, Nagy Zsuzsanna a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékok kajak-kenu versenyeinek helyszínén, a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. szeptember 7-én. Mellettük balról Habsburg György párizsi nagykövet. MTI/Koszticsák Szilárd

A kétszeres lábszáramputált Kiss Tibor - aki korábban ülőröplabdázott, s most 46 évesen jutott ki élete első paralimpiájára - a KL2-es kategóriában a B döntőben szállt vízre, amelyben másodikként ért célba, így összesítésben a 10. helyen végzett.

A Subához hasonlóan szegedi Boldizsár Dalma, aki korábban az épek között többszörös korosztályos bajnok volt, s a gerincvelőt megtámadó betegség miatt kényszerült néhány éve kerekesszékbe, szintén újonc. Szombaton a kenut jelentő VL2-es versenyt a B fináléban fejezte be, s második helyével összesítésben ő is a 10.-ként zárt.

Eredmény:

férfi KL1 200 m:

KISS PÉTER PÁL 44.55 mp

2. Luis Carlos Cardoso (Brazília) 46.42

3. Remy Boulle (Franciaország) 47.01

4. SUBA RÓBERT 48.96


Borítókép: Vaires-sur-Marne, 2024. szeptember 7. Az aranyérmes Kiss Péter Pál a KL1 kategóriájú férfi parakajak 200 méteres versenyének eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékokon a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. szeptember 7-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Paralimpia 2024
férfi kajak egyes
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!