2024. szeptember 20., péntek 18:13

Árvíz - OVF-szóvivő: most a legnagyobb a terhelés a gátakon

Most a legnagyobb a terhelés a gátakon, most kell mindenkinek 24 órában dolgoznia és figyelnie - hangsúlyozta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatornán péntek délután.

Siklós Gabriella elmondta: Komáromnál már tetőzött, Esztergomnál tetőzés közeli állapotban van a Duna, Budapesten 835-840 centiméter a vízállás, ami 50-55 centiméterrel elmarad a 2013-as árvízétől.

Kitért arra is, a két napja elzárt Kisorosziban élők tudják kezelni a helyzetet, és mivel közeledik a tetőzés, várhatóan néhány nap múlva felszabadul a terület.

A szóvivő kiemelte, hogy a Budapesttől délre fekvő területeken az 1954-es jeges árvízre építették ki a töltésvonalakat, azok nagyon magasak, de ott is előfordulhatnak védendő helyek, csurgások, szivárgások, buzgárok.

Siklós Gabriella megemlítette azt is, hogy a Lajtán még mindig a legmagasabb fokú a készültség, de nagyon lassú apadás kezdődött el, "egy-két centimétert már néha apad".

Az OVF szóvivője hangsúlyozta, hogy árvízi jelenségek nagyon nagy számban várhatók, a vízügyeseken és a gátakon dolgozókon hihetetlenül nagy a felelősség, és nagy szükségük van nyugalomra.

Ismételten arra kért mindenkit, hogy ne a töltésekre és az ideiglenes védművekre kiránduljanak, mert ezek bármikor elkezdhetnek átnedvesedni, átázni, a jelenségek egyik pillanatról a másikra bukkannak fel.

Ilyenkor nem lehet zavarni a vízügyesek munkáját - mondta Siklós Gabriella, megemlítve, kisebb konfliktusok is kialakulnak amiatt, hogy a vízügyesek nem tudnak haladni a töltéseken a nézelődőktől.

Azt kérte, hagyják dolgozni a szakembereket.


Borítókép: Verőce, 2024. szeptember 20. A Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület motorcsónakja járőrözik a megáradt Dunán Verőce közelében 2024. szeptember 20-án. MTI/Balogh Zoltán

siklós gabriella
árvízvédelem
OVF
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!