OVF: hamarosan tetőzik a Duna Budapestnél
Órákon belül tetőzhet Budapestnél a Duna, amelynek vízszintje most 830 centiméter a fővárosnál - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Siklós Gabriella közölte: nem valószínű, hogy a 830 centiméternél már sokkal tovább nőne a Duna vízszintje, mert a Lajtán a vártnál kevesebb víz érkezett.
Hozzátette, hogy a Dunakanyarban a 2013-as rekord árvízhez képest 50 centiméterrel alacsonyabb volt a tetőzés vízszintje.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a szakemberek folyamatosan találnak buzgárókat, csurgókat a védműveken, és ezek megjelenése a tetőzésnél egyre gyakoribb lesz.
Kérdésre elmondta azt is, hogy Pilismaróton megcsúszott (suvadt) a töltés, de a szakemberek ezt gyorsan kezelték és leterhelték a védművet.
Kitért arra is, hogy nem értesült semmilyen különleges eseményről a budapesti védekezés kapcsán; a Margit-szigeten a védművek tartanak, szivárgásról egyelőre nincs hír.
A Duna főváros alatti szakaszáról szólva megjegyezte, hogy egy korábbi nagy árvíz miatt ezen a részen nagyon magas a partfal, és a mostani védművek is már készen állnak.
Siklósi Gabriella elmondta azt is, hogy a védekezés például a Dunakanyarban most sokkal korábban, hatékonyabban, gyorsabban és tervszerűbben ment, mint 2013-ban.
Borítókép: Budapest, 2024. szeptember 21. Az áradó Duna a budai oldalról fotózva 2024. szeptember 21-én. Ezen a napon tetőzik az árvíz a fővárosban. MTI/Hegedüs Róbert
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Árvíz Vonal
Telefon: 06 80 204-240
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!