Árvíz - Vízügy: az árvíz kedden elhagyja az országot
A Duna tetőzését keddre Mohácsnál várják a szakemberek és az árvíz ezt követően napközben elhagyja az országot - jelentette ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Hétfőn Bajánál tetőzik a Duna, de az árvízi helyzet harmadfokú készültség mellett ugyan komoly, de sehol nem kritikus - közölte Siklós Gabriella.
A felsőbb szakaszokon látványosan húzódik vissza a Duna és a Lajta is apad - tette hozzá.
Mint elmondta: az alsóbb szakaszokon nem történt rendkívüli esemény, a szokásos módon nyári gátakkal tehermentesítik a területet, ahol pedig kellett, például Baján a Petőfi szigeten háromezer méter hosszan homokzsákokkal védekeznek. Továbbá például Bátán és Dunaszekcsőn kellett ideiglenes védműveket kiépíteni homokzsákokkal.
Ugyanakkor a vízügyes szakemberek továbbra is 24 órás figyelőszolgálatot látnak el a gátakon - fűzte hozzá.
Arról is szólt, hogy az ár levonulása után el kell bontani a homokzsákkal kiépített ideiglenes védműveket. Azokat a homokzsákokat, amelyeket nem ért a víz újra fel lehet használni, viszont azok, amelyek érintkezésbe kerültek a folyóval, hulladéknak számítanak.
Borítókép: Baja, 2024. szeptember 23. Az utcákat elborító tetőző Duna Baja üdülőövezetében 2024. szeptember 23-án. MTI/Balogh Zoltán
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Árvíz Vonal
Telefon: 06 80 204-240
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!