Szoboszlai szerint működik a kémia a Liverpool középpályáján
Hasonló futballistákkal játszik együtt, ezért is van annyira "egyben" a Liverpool középpályája Szoboszlai Dominik, az angol Premier League-ben szereplő együttes labdarúgója szerint.
A klub honlapja hosszabb interjút közölt a magyar válogatott csapatkapitányával, amiben szóba került, hogy a holland Ryan Gravenberch-kel és a világbajnok argentin Alexis Mac Allisterrel kiegészülve egy Ligakupa-találkozót leszámítva mind a hat eddigi tétmérkőzésen a szezonban az ő hármasuk alkotta a középpályát.
"Azt hiszem, mindannyian hasonló játékosok vagyunk és tudjuk, hogy megbízhatunk egymásban. Akár helyet is cserélhetünk, csak egymásra kell néznünk. Mindketten csodálatos futballisták, boldog vagyok, hogy velük játszhatok" - fogalmazott a Liverpool 8-as számú magyarja.
Szoboszlai elmondta: a Nottingham Forest elleni hazai bajnoki vereséget leszámítva egyelőre remekül teljesítenek a szezonban, saját teljesítményével kapcsolatban pedig megjegyezte, szeretne több gólt szerezni és gólpasszt adni.
Az interjú készítője szerint a csapaton talán idén kisebb a nyomás, ugyanis Arne Slot személyében új vezetőedző dolgozik a klubnál. Szoboszlai szerint az előző idényben, Jürgen Klopp utolsó szezonjában valóban sokat beszéltek a lehetséges címekről - köztük a bajnokiról is, amelyre sokáig eséllyel pályáztak -, de idén is szeretnének minden sorozatban ott lenni a végelszámolásnál, ehhez viszont lépésről lépésre kell haladniuk, hiszen rendkívül hosszú az idény.
Borítókép: Manchester, 2024. április 7. Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa vezeti a labdát az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság, a Premier League 32. fordulójában játszott Manchester United- FC Liverpool mérkőzésen a manchesteri Old Trafford stadionban 2024. április 7-én. A találkozó 2-2-es döntetlennel végződött. MTI/EPA/Adam Vaughan