2024. október 12., szombat 17:04

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország minden területvédelmi tartalékos, szerződéses és hivatásos katonával erősebb és biztonságosabb

Magyarország minden kiképzett katonával erősebb és biztonságosabb - jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományának összevont katonai eskütételén.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf alegységzászlót adományozott a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztálynak
Budapest, 2024. október 4. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter zászlószegeket ver be a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály alegységzászlójának átadásán a budai Vár Csikós udvarán 2024. október 4-én. MTI/Hegedüs Róbert

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (NKE HHK) budapesti campusán, a Zrínyi Miklós laktanyában tartott ünnepségen úgy fogalmazott: 1179-en jöttek össze az ország minden sarkából, hogy életre szóló fogadalmat tegyenek.

Hozzátette, hogy amióta a Magyar Honvédség bevezette az önkéntes tartalékos rendszert, ekkora létszámú katonai eskütétel még nem volt.

Az esküt tett katonákhoz szólva kiemelte, felemelő érzés, hogy a haza számíthat az önként vállalt szolgálatukra.

Az ünnepségen a honvédelmi miniszter azt mondta, hogy amikor június közepén elindították a "Szeretem, megvédem!" kampányt, akkor nem behívót, hanem meghívót küldtek. Mostanra több mint 2600 hazafi "válaszolt a meghívásra" és szerződést kötött a Magyar Honvédséggel (MH) - hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi önkéntes még soha nem csatlakozott a haderőhöz.

"Szeretjük a hazánkat és készen állunk megvédeni. Készen állunk arra, hogy együtt erősítsük Magyarország, a magyar emberek biztonságát" - hangoztatta a miniszter.

Közölte, a frissen belépők közül már 300-an úgy döntöttek, hogy "még egy lépéssel beljebb" mennek, és az MH szerződéses állományához csatlakoznak.

A haza védelméhez a területvédelmi tartalékosok éppen úgy szükségesek, mint a hivatásos és a szerződéses katonák - jelentette ki, megjegyezve, hogy az új területvédelmi rendszert 2023-ban hozták létre a magyar haderőfejlesztési program fontos lépéseként.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf felhívta a figyelmet arra, hogy a területvédelmi tartalékosok feladatrendszere eltér a hivatásos haderőétől, jellemzően a helyi jelenlétre koncentrál. A legfontosabb feladatuk a harctér előkészítése, az objektumvédelem és a hivatásosok támogatása - mondta.

A Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományának összevont katonai eskütétele Budapesten
Budapest, 2024. október 12. A Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományának összevont katonai eskütétele a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (NKE HHK) budapesti campusán, a Zrínyi Miklós laktanyában 2024. október 12-én. MTI/Máthé Zoltán

A hét területvédelmi ezred, ezek zászlóaljai és századai hagyományos, könnyű fegyverzettel bírnak, és "kapillárisszerűen, a járások szintjéig átszövik" az országot - ismertette.

Felidézte, hogy a területvédelmi tartalékosok már élesben is megmutatták, mire képesek: komoly szerepet játszottak az őszi árvízi védekezés során.

A hivatásos katonák a vadonatúj és legmodernebb harceszközökkel az ország stratégiailag fontos területein lévő támaszpontokon vannak jelen, ők a védelem "gerincoszlopai" - közölte.

Az esküt tevő katonákat a történelmi események felidézésével arra emlékeztette, hogy annak a 35 nemzedéknek a követői, amelyek az ország megalapítása óta harcoltak a hazáért.

"Nyomába léptek mindazoknak a magyar honvédőknek, akik történelmünk során becsülettel éltek és haltak, és megőrizték Magyarországot a magyarok országának" - hangsúlyozta. Mint mondta, a ma élő nemzedék feladata, hogy a következő generációk is szabad, biztonságos és a tisztes megélhetést nyújtó országba születhessenek.

A világ és Európa az elmúlt években ismét a veszélyek korába lépett - hívta fel a hallgatóság figyelmét a miniszter, utalva a tömeges illegális migrációra, a szomszédban dúló, ukrajnai háborúra és a közel-keleti konfliktusra, a terrorveszélyre és az erősödő antiszemitizmusra.

A béke és a biztonság nem magától értetődő, a békéhez erőre van szükség - jelentette ki, hozzátéve: Magyarország ezért folytatja a honvédelem erejének növelését és a honvédelmi rendszer teljes újjáépítését.

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, az esküt tevő katonák azt vállalták, hogy a legnehezebb körülmények között is Magyarország védelmét szolgálják. Az eskütétel nem pusztán egy esemény, hanem közösségi és személyes vállalás - mondta.

A Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományának összevont katonai eskütétele Budapesten
Budapest, 2024. október 12. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (jobb) és Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományának összevont katonai eskütételén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (NKE HHK) budapesti campusán, a Zrínyi Miklós laktanyában 2024. október 12-én. MTI/Máthé Zoltán

Értékelése szerint az eskü súlyos és tiszteletet érdemlő döntés, mert áldozatot kíván, de egyben lehetőséget is jelent, hogy a tartalékosok maradandót alkossanak, helyi szinten biztosítsák a közösségek védelmét. Ő is kiemelte a területvédelmi tartalékosoknak az árvízi védekezésben betöltött szerepét.

Kitért arra is, a toborzókampány sikere, hogy szemmel láthatóan nőtt a tartalékos állomány létszáma, és látható, hogy a társadalom fontosnak tartja, hogy részt vegyen a haza védelmében

Az esküt tevőket a "nemzet élő pajzsának" nevezte, amely biztosítja, hogy Magyarország biztonságos és szabad maradjon.

A nagyszabású eskütételi esemény végén a legidősebb tartalékos katona jelképesen átadta a stafétabotot a legfiatalabb bajtársának.

Cikkünk frissült.


Borítókép: Budapest, 2024. október 4. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (b) átadja a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály alegységzászlóját Varga István ezredesnek, a huszárosztály parancsnokának a budai Vár Csikós udvarán 2024. október 4-én. MTI/Hegedüs Róbert

Szalay-Bobrovniczky Kristóf
területvédelmi tartalékos
eskütétel
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!