2024. november 8., péntek 22:31

Amerikai hatóságok szerint Donald Trump elleni merényletre adott megbízást az elnökválasztást megelőzően az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda

Donald Trump elleni merénylet előkészítésére adott megbízást hetekkel az amerikai elnökválasztást megelőzően az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda - derült ki az amerikai hatóságok által pénteken nyilvánosságra hozott büntetőfeljelentésből.

Izraeli-libanoni konfliktus
Bejrút, 2024. október 21. Kászem Szolejmáni néhai iráni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységének korábbi parancsnokának mellszobra az al-Kard al-Hasszan libanoni pénzintézet egyik fiókjánál Bejrút as-Sija nevű nyugati elővárosában 2024. október 21-én, miután izraeli légicsapás érte a Hezbollah libanoni síita milíciához köthető bank épületét. MTI/EPA/Vael Hamzeh

A 6 vádpontból álló feljelentés szerint az 51 éves, iráni származású Farhad Sakeri szeptemberben kapott megbízást az iráni hadsereg egységétől, hogy végezzen megfigyelést a Donald Trump elnökjelölt elleni merénylet előkészítésének részeként.

A bírósági dokumentum szerint a férfi október 7-én már arra kapott utasítást, hogy készítsen pontos tervet a merénylet végrehajtásáról, amelyet egy héten belül kellett volna elkövetnie.

Az amerikai hatóságok által végzett nyomozás megállapítása szerint az Iránból érkező utasítás alapján, amennyiben a kijelölt időkereten belül nem sikerül a politikai gyilkosság, akkor Farhad Sakerinek meg kellett volna várnia az elnökválasztást. A feljelentés azt is megállapítja, hogy Irán azt feltételezte, hogy Donald Trump elveszíti a választást, ami után csökkent volna védelmének szintje, és az könnyebb célponttá tehette volna.

A feljelentés alapján az iráni férfinak Donald Trump időközben megválasztott elnök mellett több más, Iránnal kritikus amerikai elleni gyilkosságot is meg kellett volna szerveznie.

Az amerikai hatóságok által benyújtott feljelentés szerint Sakeri bűntársaként két embert letartóztattak és vád alá helyeztek, mert bérgyilkosságra készültek egy Iránnal kritikus újságíró ellen. A 49 éves Carlisle Rivera és a 39 éves Jonathon Loadholt őrizetben van New York-ban.

A feljelentésben az is olvasható, hogy az amerikai hatóságokat maga Farhad Sakeri látta el értesülésekkel egyebek közt arról is, hogy feladatai közé tartozott két New York-ban élő zsidó személy megfigyelése, és legalább egyikük meggyilkolása, amiért 500 ezer dollárt kapott volna.

Farhad Sakeri a feltételezések szerint Iránban tartózkodik. A férfi gyerekként érkezett az Egyesült Államokba, de 2008 körül kitoloncolták, miután rablásért kiszabott 14 év börtönbüntetését letöltötte.

"Nem sok olyan szereplő van a világon, amely akkora fenyegetést jelent az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, mint Irán" - írta Merrick Garland, az amerikai igazságügyi miniszteri posztot betöltő szövetségi főügyész a feljelentés nyilvánosságra hozatalával egy időben kiadott közleményében.

Az iráni rezsim Donald Trump és első elnöki adminisztrációjának több tagja ellen adott ki elfogató parancsot, mert felelősnek tartják Kaszám Szulejmáni, a Forradalmi Gárda elit egysége, a Kudsz Brigádok parancsnoka ellen 2020. januárjában végrehajtott halálos légitámadásért.


Borítókép: Grand Rapids, 2024. november 5. Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt jelöltje a Michigan állambeli Grand Rapidsben tartott kampánygyűlésén 2024. november 4-én, az amerikai elnökválasztás előtti napon. MTI/EPA/C. J. Gunther

Donald Trump
merénylet
Irán
Iráni Iszlám Forradalmi Gárda
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!