2024. december 3., kedd 20:11

A karácsonyi vásárok veszélyeire figyelmeztet a rendőrség

A karácsonyi vásárokon előforduló veszélyekre, a zseblopásokra és a különféle vagyon elleni bűncselekményekre figyelmeztetett keddi sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A belvárosi Vörösmarty téren tartott eseményen Nagy-Kovács Dávid, a BRFK zseblopási alosztályának vezetője azt mondta, hogy a karácsonyi vásárokon kiemelt erőkkel vannak jelen egyenruhás járőreik, ugyanakkor a tömegben ott vannak civil ruhás munkatársaik is, akik nagy tapasztalatot szereztek már zsebtolvajok kiszűrésében, elfogásában. Ezt támasztja alá az is, hogy hasonló külföldi rendezvényekre is rendszeresen meghívják a budapesti rendőröket - tette hozzá.

Az őrnagy azt tanácsolta a vásárokra látogatóknak, hogy táskáikat ne a hátukon vagy az oldalukon viseljék, hanem elöl, és a könnyen hozzáférhető zsebeket védjék a kezükkel.

Nagy-Kovács Dávid felhívta a figyelmet arra is, ha valakit mégis megkárosítanának a tolvajok, ellopják bankkártyáját, azonnal értesítse a bankját. Ugyanilyen fontos, hogy a sértettek azonnal vegyék fel a kapcsolatot a rendőrséggel is, mert így van a legnagyobb esélye annak, hogy a bűnözők elfogása mellett értékeiket is visszaszerezhessék - fűzte hozzá.

Az őrnagy arra is kitért, hogy készpénz helyett inkább digitális eszközökkel érdemes fizetni az árusoknál, de utóbbiakra is fokozottan vigyázni kell. A rendőrség tapasztalatai szerint manapság is sokan tartják a PIN-kódjukat tartalmazó cetlit a bankkártyájuk mellett, ami jelentősen megkönnyíti a tolvajok dolgát.


Borítókép: Budapest, 2024. december 1. Az Advent Bazilika karácsonyi vásár az ünnepélyes megnyitó és az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtása napján a Szent István-bazilika előtti téren 2024. december 1-jén. MTI/Lakatos Péter

jog
igazságszolgáltatás
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!