Átadták az Állatorvostudományi Egyetem három felújított pavilonépületét
Az egyetemi épületek megújulása nem csupán a múlt tisztelete, de a jövő iránti elkötelezettségünk jelképe - közölte az Állatorvostudományi Egyetem rektora az intézmény felújított pavilonépületeinek keddi átadásán.
Sótonyi Péter elmondta, 7,3 milliárd forintból újult meg az egyetem 1880-ban átadott campusának három épülete. A beruházás során öt tanszéket kellett kiüríteni, eközben sem szakadt meg azonban a jelentléti oktatás az intézmény 2000 diákja - akik kétharmada idegen nyelvű hallgató - számára.
Felidézte: a világon harmadikként alapított Állatorvostudományi Egyetem már 1787 óta oktatja az állatgyógyász szakembereket, a jelenleg is otthonául szolgáló épületegyüttest Steindl Imre, a magyar Országház tervezője álmodta meg, még Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején.
Az egyetem teljes korszerűsítését célzó fejlesztés első lépéseként megújult épületekben olyan tudományos műhelyeket alakítanak ki, amelyek garantálják az oktatási és kutatási tevékenység nemzetközi beágyazottságát és sikereit - hangsúlyozta.
Hozzátette, a megkezdett fejlesztések folytatásaként tervezett, új épületkomplexum, az Összehasonlító Orvostudományi Kutató Központ lehetőséget teremt majd további, témájukban egyedülálló, innovatív tudományos felfedezésekre.
A rektor elmondása szerint az állatorvosok hivatása az agrár- és az orvostudományok szoros egységének biztosítása, a haszonállatok gyógyítása csakúgy, mint a társállatoké. Fontos feladat az állatvédelem "jó irányban tartása" és a hatósági jogkörök ellátása is - jegyezte meg.
Az Állatorvostudományi Egyetem 2016-ban nyerte vissza intézményi önállóságát - idézte fel, kiemelve, hogy a modellváltás itt "sikertörténet". 130 fővel nőtt a dolgozói létszám, komoly béremelésre került sor, és jelentősen emelkedett a hallgatói létszám is: a világ 70 országából tanulnak itt magyar, angol és német nyelven. Létrehozták továbbá a Marek József-ösztöndíjat is a haszonállat-gyógyászat népszerűsítése céljából - sorolta az eredményeket.
Elmondta azt is, hogy a hallgatók az egyetem 1000 hektáros tangazdaságában az állatok ellátásában is részt vesznek, a Dóra-major pedig lóklinika mellett lovas versenyeknek is otthont ad. A világ mindössze öt ló MRI-berendezése közül az egyik az egyetemen működik, amely a régió legjelentősebb lógyógyászati központja - emelte ki.
Jelentősen erősödött az egyetemen a tudományos tevékenység is, az elmúlt négy évben megnégyszereződött az innovációs partnerek száma - jelezte Sótonyi Péter, aki szégyenteljesnek nevezte, hogy megvonták az intézménytől az Erasmus- és Horizon-programok részvételi jogát, kiemelte azonban a kétoldalú kapcsolatok folytatását.
Az Állatorvostudományi Egyetem közölte, a 2023-ban megkezdett és most befejezett beruházásnak köszönhetően kívülről teljeskörű műemléki rekonstrukció valósult meg, míg a belső tereket az élményközpontú jelenléti oktatás követelményeinek megfelelően a legmodernebb technikai eszközök felhasználásával alakították ki.
Összesen 4.250 négyzetméter alapterületen megújult 3 nagyelőadó, 11 gyakorló tanterem és műtő, 6 laboratórium, de az oktatási és kutatási feladatokat ellátó terek korszerűsítése mellett a felújítás az egyetem munkaszervezési infrastruktúra igények kielégítésére is koncentrált: az épületek tetőtér-beépítésével mintegy 1000 négyzetméter új laboratórium és irodatér jött létre.
A beruházás során a korhű homlokzati elemek helyreállításához felújították a 401 003 téglából álló burkolatot, 140,6 folyóméter Zsolnay-kerámiát, 40 domborművet, telepítettek 1800 dísznövényt, és kicseréltek 220 korhűen, az eredetivel megegyezően újragyártott ablakot.
Borítókép: Budapest, 2024. december 10. Az Állatorvostudományi Egyetem egyik István utcai felújított pavilonépülete az átadás napján, 2024. december 10-én. MTI/Koszticsák Szilárd