Galéria
2024. december 12., csütörtök 19:52

Sándor-palota: Magyarország és Törökország kölcsönös híd szerepet tölt be Kelet és Nyugat között

Magyarország és Törökország kölcsönös híd szerepet tölt be Kelet és Nyugat között - közölte a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága Sulyok Tamás köztársasági elnök ankarai látogatásáról beszámolva csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Sulyok Tamás köztársasági elnököt katonai tiszteletadással fogadta Ankarában Recep Tayyip Erdogan török államfő.

"A találkozó során, majd a szűkkörű és jó hangulatú plenáris egyeztetésen többek között szó esett arról, hogy Magyarországot és Törökországot közös múlt, mély barátság, illetve stratégiai szövetség köti össze, a két ország mára kiemelt stratégiai partnerségi viszonyban van, amit a magas szintű találkozók gyakorisága is megerősít" - írták.

Magyarország elkötelezett a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés és a Törökországgal való sokoldalú partnerség további elmélyítése mellett - ismertették a találkozóról beszámolva, hozzáfűzve: közös cél, hogy Magyarország és Törökország kétoldalú energetikai, biztonságpolitikai, védelmi ipari, gazdasági és kulturális kapcsolatai tovább fejlődhessenek.

A találkozón szó volt arról is, hogy a kulturális és történelmi kapcsolatokról idén méltóképpen emlékeztek meg a Magyar-Török Kulturális Évaddal, amelynek mottója: “A barátság és együttműködés évszázada” volt.

Az évad programjai lehetőséget adtak további párbeszédre, így biztosítva a két ország közötti baráti kapcsolat további mélyítését - hangsúlyozták, hozzátéve, hogy a kiemelt stratégiai partnerségben a közös felfogás alapja a kölcsönös híd szerep Kelet és Nyugat között.

A két ország a 2025-ös évet a Magyar-Török Tudományos és Innovációs Évnek tekinti, célja pedig, hogy új lendületet biztosítson a közös kutatási projekteknek, a jó innovációs gyakorlatok megosztásának, valamint a felsőoktatási oktatók és hallgatók mobilitásának.

Az egyeztetésén elhangzott, hogy Törökország többek között az energiabiztonság, a kereskedelem, a regionális biztonság garantálása, a terrorizmus és az illegális migráció elleni küzdelem területén az Európai Unió (EU) kiemelt és nélkülözhetetlen stratégiai partnere.

A soros EU-elnökségi félév során Magyarország kiemelt figyelmet fordított Törökország csatlakozási folyamatának előmozdítására - hangsúlyozták, kiemelve, hogy a migrációs kihívások leküzdése érdekében elengedhetetlen, hogy az EU megfelelő módon és mértékben támogassa Törökországot.

A közlemény szerint az államfői találkozón beszéltek arról is, hogy Törökország megkerülhetetlen szereplő a regionális stabilitás megteremtése, illetve a biztonság és a béke megőrzése szempontjából, a közel-keleti térség stabilitása pedig közös érdek.

Magyarország számára nagyon fontos, hogy semmilyen szélsőséges ideológia és radikális csoport ne keríthesse hatalmába a térséget, ezért kiemelt figyelmet kell szentelni a vallási közösségek és kisebbségek jogainak tiszteletben tartására és ezen közösségek biztonságára, emellett Magyarország különös figyelmet fordít a régióban élő keresztény közösségekre, akiknek továbbra is humanitárius segítséget nyújt

- hangsúlyozták a találkozóról kiadott közleményben.

A kétoldalú tárgyalásokat követően a török államfő díszvacsorán látta vendégül a magyar államfőt és a magyar kormányfőt - tudatták.

Az ankarai program a Magyar-Török Kulturális Évad gálakoncertjével zárult, ahol a meghívott mintegy 1900 vendég előtt számos magyar és török művész lépett fel, felelevenítve a két nemzet közötti kulturális hagyományokon alapuló klasszikus és népzenei műveket - áll a Sándor-palota közleményében.


Borítókép: Ankara, 2024. december 12. A Sándor-palota által közzétett képen Recep Tayyip Erdogan török elnök (j) fogadja Sulyok Tamás köztársasági elnököt Ankarában 2024. december 12-én. MTI/Sándor-palota

Sulyok Tamás
Recep Tayyip Erdogan
Magyarország
Törökország
török-magyar kulturális évad
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!