Frissült
2024. december 20., péntek 21:07

Palermói bíróság: Matteo Salvini nem követett el bűncselekményt a migránsok feltartóztatásával

Matteo Salvini nem követett el bűncselekményt azzal, hogy 2019-ben belügyminiszterként megtagadta a kikötési engedélyt a tengerből kimentett migránsokat szállító spanyol civil hajótól - hirdette ki első fokú ítéletében a palermói bíróság péntek este.

Salvini pere
Palermo, 2024. december 20. Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, infrastrukturális és közlekedési miniszter perének ítélethirdetésére érkezik egy palermói bíróságra 2024. december 20-án. Salvini ellen az ügyészség azért emelt vádat, mert belügyminisztersége idején, 2019-ben nem engedett Olaszországban kikötni egy illegális bevándorlókat szállító hajót. MTI/EPA/ANSA/Igor Petyx

Matteo Salvini, a Liga jobboldali olasz kormánypárt vezetője, jelenleg közlekedési miniszter és miniszterelnök-helyettes, a palermói Pagliarelli börtön bíróságának bunkertermében hallgatta a döntés bejelentését.

"Felmentettek, mert megállítottam a tömeges migrációt és védtem országomat. Éljen a Liga, éljen a józan ész, éljen Olaszország!" - írta közösségi oldalán. Matteo Salvini hozzátette, "a haza védelme nem bűncselekmény, hanem jog. Még határozottabban megyek előre."

Megjegyezte, "veszített az, aki azt hitte, hogy a migránsokat politikai harc eszközeként használhatja fel, de most üres kézzel tér haza Spanyolországba".

A nem jogerős ítéletet közel négy éve tartó büntetőeljárás után hirdette ki a bíróság. A vád hat év börtönt kért a volt belügyminiszterre, aki nem engedélyezte az Open Arms civil szervezet azonos nevű hajóján érkezett mintegy 140 illegális bevándorló partra szállását Lampedusa szigetén. A hajó három héten át vesztegelt a sziget partjainál az engedélyre várva.

A bíróság elnöke, Roberto Murgia közlése szerint Matteo Salvinit minden vádpont alól felmentették. A rövid indoklás úgy szólt, hogy a volt belügyminiszter nem követett el bűncselekményt, amikor feltartóztatta a spanyol hajót, és az sem számít bűncselekménynek, hogy nem engedélyezte a migránsok azonnali partra szállását. A részletes indoklást kilencven nap múlva közlik.

Az Open Arms vezetője, Oscar Camps a bíróság előtt úgy nyilatkozott, mérlegelik a fellebbezés lehetőségét.

Giorgia Meloni miniszterelnök elégedettségének adott hangot a felmentő ítélet miatt. Hangoztatta, hogy a vád teljesen megalapozatlan volt, a határok védelme soha nem számíthat bűncselekménynek, és a kormány tovább folytatja az illegális bevándorlással és az emberkereskedelemmel szembeni fellépést.

A belügyminiszter, Matteo Piantedosi azt mondta, nem lehet ilyen módon vád alá helyezni egy kormány migrációs politikáját.

Az ellenzéki Demokrata Párt (PD) főtitkára, Elly Schlein hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartják a bírósági határozatot, de továbbra is bírálják a jobboldal migrációs politikáját.


Borítókép: Palermo, 2024. december 20. Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, infrastrukturális és közlekedési miniszter perének ítélethirdetésére érkezik egy palermói bíróságra 2024. december 20-án. Salvini ellen az ügyészség azért emelt vádat, mert belügyminisztersége idején, 2019-ben nem engedett Olaszországban kikötni egy illegális bevándorlókat szállító hajót. MTI/EPA/ANSA/Igor Petyx

Olaszország
Matteo Salvini
illegális bevándorlás
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!