Czomba Sándor: 2025-ben 9 százalékkal, 2026-ban 13 százalékkal, 2027-ben 14 százalékkal emelkedik a minimálbér
Magyarországon a minimálbér 2025-ben 9 százalékkal, 2026-ban 13 százalékkal, 2027-ben 14 százalékkal emelkedik - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Facebook-üzenetében.
Kiemelte, nemrégiben történelmi jelentőségű megállapodást írtak alá a munkaadói és munkavállalói érdekképviselettel.
Hároméves bérmegállapodásról van szó, amely egyértelműen meghatározza a következő évek bérdinamikáját.
A következő három évben közel 40 százalékkal emelkedik a minimálbér mértéke, de ez nemcsak azt a nagyjából 1 millió embert fogja érinteni, akire közvetve vagy közvetlenül hatással van, hanem a fölötte lévő béreket is érdemben fogja növelni - jegyezte meg.
"Ez, azt gondolom, hogy nagyon fontos minden munkavállaló számára, hiszen a bérek növekedésén keresztül a családok megélhetése, biztonsága is növekszik, ugyanakkor a munkáltatóknak ez a hároméves bérmegállapodás egyfajta keretet tud biztosítani, kiszámíthatóságot jelenthet a következő esztendőkben" - mondta Czomba Sándor.
Borítókép: Debrecen, 2024. július 16. Az elkészült tankönyveket pakolja egy dolgozó a debreceni Alföldi Nyomdában 2024. július 16-án. A megrendelt tankönyvek gyártása a napokban fejeződik be a debreceni nyomdában, a tanévkezdésre minden iskolában ott lesznek a tankönyvek. / Fotó: MTI/Derencsényi István
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Jónak lenni jó! 2025
Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!
Az adományvonal száma: 1358
A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.