2025. január 5., vasárnap 13:24

Maruzsa Zoltán: januártól folytatódik a tanárok béremelése

A kormány döntése értelmében 2025. január 1-jétől a pedagógus átlagbérnek meg kell haladnia a diplomás átlagbér 80 százalékát, így a tavalyi 32,2 százalékos emelkedés után az idén újabb 21,2 százalékkal nő a tanárok bére – jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára vasárnap a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Maruzsa Zoltán kiemelte: a cél a 844 ezer forintos pedagógus átlagbér elérése. A béremelés a köznevelésben 143 ezer pedagógust és a szakképzésben dolgozó oktatókat is megilleti. A pályakezdő gyakornokok bére 2025-ben legalább 640 900 forintra emelkedik, ez 2010-ben 129 500 forint volt.

A természettudományos szakok tanárai a tavaly már biztosított 2+4 százalékos többlet helyett idén már 2+7 százalékkal magasabb illetményt kapnak.

Nagyobb mértékben emelkedik a fizetése azoknak is akik, hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, hiszen arányosan nő az esélyteremtési illetményrész mértéke. A felzárkózó vagy kedvezményezett településen tanítók bérének továbbra is 20 százalékkal magasabbnak kell lennie - tette hozzá.

A tanárok béremeléséhez szükséges források 88 százalékát a magyar kormány, 12 százalékát az Európai Unió biztosítja - idézte fel az államtitkár.

Maruzsa Zoltán a videó végén azt mondta, hogy megbecsülik az oktatókat, mert nélkülük nincs színvonalas oktatás.


Borítókép: Győr, 2024. május 7. Kiosztják a feladatlapokat a matematika írásbeli érettségi vizsgán a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégiumban 2024. május 7-én. MTI/Krizsán Csaba

Maruzsa Zoltán
béremelés
pedagógus
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!