Sulyok Tamás: az ügyvédi kamarák megalapításával erős alapokra került az ügyvédség függetlensége
A 150 éve létrejött ügyvédi kamarák megszilárdították az ügyvédség szakmai tekintélyét, és erős alapokra helyezték annak függetlenségét - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön Pécsen.
![Ünnepség a Pécsi Ügyvédi Kamara megalapításának 150. évfordulója alkalmából](https://static.mti.hu/styles/h_800px_jpg/public/D_MTZ20250206009.jpg?itok=IUExbu5L)
Az államfő a Pécsi Ügyvédi Kamara megalapításának 150. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen kiemelte: a kamarák létrejöttével rögzültek azok a keretek, amelyek által az ügyvédek foglalkozása teljesen önálló jogi hivatássá vált, a kamarába való kötelező belépés pedig igazi "korszakváltó lépést jelentett az ügyvédek közötti kommunikáció és az egységes hivatásrend kialakulásának történetében".
Az ügyvédek társadalmi szerepének törvényi megerősítése 150 éve azt a felfogást tükrözte, hogy az akkori Osztrák-Magyar Monarchia a jogállamiság irányába kívánja fejleszteni jogrendjét, a védelemhez és a tisztességes eljáráshoz való jog elérhetőbbé tételéhez pedig mind több szorgalmas ügyvédre és újabb és újabb kamarák létrehozására volt szükség - jelentette ki Sulyok Tamás.
Rámutatott: a törvény előtti egyenlőség, a fegyverek egyenlőségének elve "évszázadok óta mélyen ott élt a magyar emberek szívében, korábbi szabadságküzdelmeik céljai között", ám a 20. században szertefoszlottak a jogegyenlőség elfogadásával és gyakorlatba ültetésével kapcsolatos remények.
Felidézte, Abay Nemes Oszkár pécsi ügyvéd sorsa megmutatta, hogyan viszonyul a diktatúra az egyenlőség és a jogállamiság kérdéséhez, ugyanis azt az ügyvédet, aki jogvédelmet nyújtott néhány 1956-os forradalmárnak, eltiltották hivatásától és megfosztották irodájától.
Az államfő közölte, a szuverenitás megszerzésére volt szükség ahhoz, hogy a rendszerváltás után végre kiépülhessen Magyarországon a jogállamiság, amelynek "legfőbb őrei maguk az ügyvédek lettek". Csak rajtuk keresztül érhető el, hogy a mindennapi élet történései a hatályos jog szabályozása szerint folyjanak le, életünk a jogállamiság medrében maradhasson - tette hozzá.
![Ünnepség a Pécsi Ügyvédi Kamara megalapításának 150. évfordulója alkalmából](https://static.mti.hu/styles/h_800px_jpg/public/D_MTZ20250206006.jpg?itok=1n_PlvKc)
Sulyok Tamás kitért arra, hogy az ügyvédi hivatás ezzel együtt egy lényeges alapjogvédelmi funkciót is ellát, hiszen "csak az ügyvédi közreműködéssel valósulhat meg a tisztességes eljáráshoz való jog mint alkotmányos alap", az ügyvéd pedig egyszerre képviseli ügyfelét, védencét, annak joggal összeegyeztethető magánérdekeit, és követi a törvény betűit.
A jó ügyvéd mindezeken túl a jogszabályok mögöttes értékét is megjeleníti, hiszen "ő lesz az a morális erő, aki munkájában a jogrend és jogbiztonság értékeit is képviseli, szemben a szemet szemért elvvel" - hangoztatta.
Sulyok Tamás szerint a jogászi hivatás mutatja meg, hogy "a vitákat észérvekkel, ténymegállapításokkal, a törvények előírása szerint lehet rendezni az agresszivitás, az érzelmi indulatok és a barbár önbíráskodás helyett".
![Ünnepség a Pécsi Ügyvédi Kamara megalapításának 150. évfordulója alkalmából](https://static.mti.hu/styles/h_800px_jpg/public/D_MTZ20250206008.jpg?itok=aJU9lN39)
Rámutatott arra, hogy az ügyvéd a gyakorlat embere is, ugyanis "nem csupán a törvény betűihez marad hű, hanem az emberségéhez is": ő az, aki az elvont jogelveket és a konkrét jogszabályokat a gyakorlatban alkalmazza, aki személyes üggyé teszi a jogot.
Nem mindegy, hogyan alakul az ügyvédekre bízott emberek sorsa, családi helyzetük, vagyoni, munkahelyi, becsületbeli ügyeik miként dőlnek el a jövőben - húzta alá a köztársasági elnök, kiemelve, hogy ez az ügyvédek munkáján, felkészültségén, éleslátásán, munkabírásán is múlik, éppen ettől felelősségteljes és szép a munkájuk.
Hozzátette, az ügyvédek tapasztalják meg a legközvetlenebbül, hogy a jog fókuszában az ember áll, hiszen az empátia, a bizalom mellőzhetetlen számukra. Minden szakmai jártasság, tudás csak ezután következik és e köré rendeződik, hiszen "a jog van az emberért és nem az ember van a jogért"
- jegyezte meg.
A köztársasági elnök a 150 éve fennálló Pécsi Ügyvédi Kamarát a magyar jogrendszer különleges értékének, tagjait a a hazai jogász értelmiség nélkülözhetetlen tagjainak, erőforrásainak nevezte, kiemelve, hogy olyan jogászok köthetők a városhoz, mint Sólyom László, Mádl Ferenc, Herczegh Géza, Abay Nemes Oszkár, Flachbart Ernő, Lábady Tamás és Darák Péter - két államfő, egyikük az Alkotmánybíróság volt elnöke, egy volt hágai bíró és nemzetközi hívő jogtudósok, az ítélőtábla volt elnöke vagy a Kúria volt elnöke.
![Ünnepség a Pécsi Ügyvédi Kamara megalapításának 150. évfordulója alkalmából](https://static.mti.hu/styles/h_800px_jpg/public/D_MTZ20250206004.jpg?itok=PCuueJKI)
Leposa Marianna, a Pécsi Ügyvédi Kamara elnöke beszédében arra emlékeztetett, hogy az 1875-től megalakuló kamarák megszakítás nélkül működtek, magukat tartják fenn és maguk választanak vezetőket, hatáskörük pedig kiterjed az erkölcsi tekintély megóvására, az ügyvédek jogainak megvédésére, kötelességeik ellenőrzésére.
A Magyar Ügyvédi Kamara, a vármegyei ügyvédi kamarák vezetői és tagjai, valamint - mások mellett - járásbírósági, ügyészségi képviselők részvételével zajló rendezvényen bemutatták a Mozaikok a Pécsi Ügyvédi Kamara 150 éves történetéből című kötetet.
Borítókép: Hungarian President Tamas Sulyok speaks during an event marking the 150th anniversary of the founding of the Pecs branch of the Hungarian Bar Association in Pecs, 06 February 2025. (MTI/Zoltan Mathe)