Sulyok Tamás: a vidéki jogászság a nemzet megmaradásának záloga
A vidéki jogászság a nemzet megmaradásának záloga - jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken Szentesen.
Az államfő kerekasztal-beszélgetést folytatott a jogászi hivatásrendek dél-alföldi képviselőivel. Ezt követően újságíróknak azt mondta: az, hogy a Szenteshez hasonló méretű városokban legyen jól képzett jogászság, az értelmiség más szakmákban is legyen jelen és működjön jól, a nemzet megmaradása szempontjából alapvető.
Sulyok Tamás szavai szerint "a gyökerek azért jók, hogy az embert a szél ne fújja el". Mint mondta, mindennapi munkája során meghatározó az a tapasztalat, melynek nagy részét vidéki ügyvédként szerezte.
Sulyok Tamás kifejtette, köztársasági elnökként fel tudja hívni a figyelmet a vidéki jogászság fontosságára. A jó gyakorlatokat megpróbálja összegyűjteni, támogatni, és igyekszik létrehozni a különböző kapcsolatokat az ország régiói között.
A vidéki jogászság lehetőségeit javító jó gyakorlatok között említette az államfő a kormányhivatalok, az egyetemek, bíróságok kezdeményezéseit, kiemelve a Gyulai Törvényszék jogásztovábbképzéseit.
Sulyok Tamás közölte, a jövőben ellátogat a Szenteshez hasonló nagyságú városokba az ország más régióiba is. Megpróbálja összegyűjteni, hasznosítani a tapasztalatokat, és úgy formálni a lehetőségeket, hogy száz év múlva is büszkék legyünk a szentesiekre, szarvasiakra, mezőtúriakra és kiskunfélegyháziakra.
Borítókép: Szentes, 2025. február 7. Sulyok Tamás köztársasági elnököt (j) fogadja Szabó Zoltán Ferenc polgármester (b) és Döbrőssyné Seres Ilona jegyző a szentesi Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ előtt 2025. február 7-én. MTI/Bruzák Noémi
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Jónak lenni jó! 2025
Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!
Az adományvonal száma: 1358
A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.