Frissült
2025. február 19., szerda 23:06

Bajnokok Ligája - Nyolcaddöntős a címvédő Real Madrid

A címvédő Real Madrid nyolcaddöntőbe jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában, mivel Kylian Mbappé mesterhármasával házigazdaként 3-1-re nyert a 2023-as győztes Manchester City ellen az egyenes kieséses szakasz első fordulójának szerdai visszavágóján.

A párharc első meccsét idegenben 3-2-re megnyerte a spanyol csapat, amely Kylian Mbappé duplájával már a visszavágó első félidejében eldöntötte a továbbjutást. A világbajnok francia csatár előbb a negyedik percben Raul Asencio passzát követően tekerte el a labdát látványos mozdulattal Ederson kapus fölött, majd a 33. percben Rodrygo Goes átadása után lőtt a kapu bal oldalába.

A 61. percben Federico Valverde adta a gólpasszt Mbappénak, az angolok pedig a 92. percben Nico O'Reilly révén szépítettek.

A Manchester Cityvel legutóbb 2013-ban fordult elő, hogy nem jutott el legalább a nyolcaddöntőig a BL-ben.

A Paris Saint-Germain már az első meccsen eldöntötte a párharcot, hiszen 3-0-ra győzött a Brest vendégeként, ennek ellenére a visszavágón is nagy motivációval futballozott, és klubcsúcsot jelentő 7-0-s sikert aratott. A PSG eddigi rekordja a nemzetközi porondon két 7-1-es győzelem volt. A mostani hét találatot hét különböző játékos szerezte.

Eredmények, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágók:

Real Madrid (spanyol)-Manchester City (angol) 3-1 (2-0)

gól: Mbappé (4., 33., 61.), illetve O'Reilly (92.)

Továbbjutott: a Real Madrid, kettős győzelemmel, 6-3-as összesítéssel.

Paris Saint-Germain (francia) - Stade Brest (francia) 7-0 (2-0)

gól: Barcola (20.), Kvarachelija (39.), Vitinha (59.), Doue (64.), Mendes (69.), Ramos (76.), Mayulu (86.)

Tj.: a PSG, kettős győzelemmel, 10-0-s összesítéssel.

PSV Eindhoven (holland)-Juventus (olasz) 3-1 (0-0, 2-1, 3-1) - hosszabbítás után

gól: Perisic (53.), Saibari (74.), Flamingo (98.), illetve Weah (63.)

Tj.: a PSV, 4-3-as összesítéssel.

korábban:

Borussia Dortmund (német)-Sporting CP (portugál) 0-0

Tj.: a Borussia Dortmund, 3-0-s összesítéssel.


Borítókép: Madrid, 2025. február 19. Jude Bellingham, a Real Madrid (jobb) és Bernardo Silva, a Manchester City játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe jutásért játszott Real Madrid-Manchester City visszavágó mérkőzésén Madridban 2025. február 19-én. MTI/EPA/EFE/Juanjo Martin

Bajnokok Ligája
nemzetközi labdarúgás
labdarúgás
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!

Jónak lenni jó! 2025

Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!

 

Az adományvonal száma: 1358

 

A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.