Videó
2025. február 20., csütörtök 11:36

Altorjai Anita: az X-en is megjelenik a közmédia

Az X nevű közösségi platformon is megjelenik a közmédia - jelentette be a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A Duna Médiaszolgáltató szerdától vált elérhetővé, március közepétől pedig az MTVA is megjelenik a korábban Twitterként ismert oldalon.

Altorjai Anita hangsúlyozta, az olvasók több mint fele ma már kizárólag a közösségi médiából tájékozódik. Őket nevezzük passzív hírfogyasztónak, "azt olvassák, ami eléjük kerül".

Hozzátette, a tudatos hírfogyasztó utánanéz az olvasott tartalom hitelességének és valóságtartalmának.

"Nekünk az a dolgunk azzal, hogy ezen a platformon is jelen legyünk, hogy ne kelljen a tudatos hírfogyasztónak továbbmenni. Amit nálunk olvas, az tényleg úgy van, ahogy történt"

- közölte.

Altorjai Anita megjegyezte, a közösségi térben 2020 óta van jelen a közmédia szinte minden műsorával.

Elmondta, fontos a fiatal generációk elérése, akik szinte csak a közösségi médiából tájékozódnak, cél egy saját "X-közösség" kiépítése.

A vezérigazgató kiemelte, fontos, hogy nemcsak itthon, hanem a határokon túl is felhívják a figyelmet arra, mit csinál a közmédia, ezért angol nyelvű oldalt is indítanak.

Altorjai Anita a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt hangsúlyozta: az X egy nagyon dinamikusan fejlődő felület, ami egy év alatt 84 százalékkal gyarapította olvasóbázisát.

Az X-nek világszerte 600 millió felhasználója van, ebből 1 millió 420 ezren magyarok. A Duna Médiaszolgáltató elsősorban műsor- és program kommunikációra használja majd az új felületet.


Borítókép: Budapest, 2024. március 12. Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a Szakcsi Rádió, a közmédia online jazzrádiója indítása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón a Budapest Music Centerben 2024. március 12-én. A nap 24 órájában hallgatható rádió tesztadása március 15-én indul, a hivatalos start a nemzetközi jazznapon, április 30-án lesz. MTI/Hegedüs Róbert

közmédia
közösségi média
MTVA
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!