Soltész Miklós: sokrétű eredményei vannak a határon túli oktatási és egyházi épületek felújítását célzó törekvéseknek
Sokrétű eredményei vannak a határon túli oktatási és egyházi épületek felújítását célzó törekvéseknek - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Alistálon, ahol részt vett a megújult helyi plébániatemplom újraszentelésén vasárnap.
Az államtitkár elmondta, az alistáli példa is azt mutatja, hogy az elmúlt években a magyar kormány azon törekvései, hogy új oktatási intézmények épüljenek, illetve templomok és egyházi épületek újuljanak meg a határon túli területeken is, mára meghozták eredményüket.
Aláhúzta:
az elmúlt évek ezen irányú törekvései elsődlegesen az ott élő magyaroknak segítettek, abban, hogy megőrizzék hitüket, nyelvüket és magyarságukat, ám emellett a szlovákoknak és a helyi gazdaságnak is hasznára váltak és a két nemzet közti viszony javításához is hozzájárultak.
"Ezek a törekvések, a szorosabb együttműködés és a Magyarországon élő szlovák nemzetiség támogatása együttesen meghozta a két nemzet közti megbékélés örömteli gyümölcsét" - fogalmazott Soltész Miklós.
Rámutatott, a két nemzet közti kapcsolatokat ma az jellemzi, hogy együtt gondolkodás van a teremtett világról, illetve arról, hogyan lehet kikerülni, hogy a legfiatalabb generációkat furcsa, ártó ideológiákkal bombázzák, és együtt gondolkodás zajlik az ukrajnai háború kérdésének tekintetében is.
Hozzáfűzte, utóbbi kérdés megítélésében összhang van a két ország miniszterelnökei között is, és szerencsére most már úgy tűnik, hogy ez a béketeremtést sürgető politika világszinten is kezdi meghozni eredményét a sokat vágyott békét, amelynek az is velejárója lesz, hogy mindkét országban javulhat a gazdasági helyzet, aminek következményeképpen megteremtődnek majd a körülmények arra is, hogy újabb, a mostanihoz hasonló épületfelújításokra is sor kerüljön.
Ezekért az eredményekért pedig köszönet illeti mindkét nemzetet és azon belül a felvidéki magyarságot és a Magyarországon élő szlovákokat is - tette hozzá.
A mintegy kétezer lelket számláló, túlnyomó többségükben magyarok lakta csallóközi település Szent Márton temploma Árpád-kori templom, még a XI. században épült. A templomot az elmúlt két év során részben helyi adományokból, részben pedig az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárság mintegy 70 ezer eurót (megközelítőleg 26 és fél millió forint) kitevő támogatásának köszönhetően sikerült megújítani.
A belső felújításon átesett templomot vasárnap Orosch János, a nagyszombati egyházmegye érseke ünnepi szentmise keretében szentelte újra.
Borítókép: Alistál, 2025. február 23. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a megújult Szent Márton-plébániatemplomban az újraszentelése napján tartott ünnepi szentmise után a felvidéki Alistálon 2025. február 23-án. A templomot az elmúlt két év során részben helyi adományokból, részben pedig az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárság mintegy 70 ezer eurót (megközelítőleg 26 és fél millió forint) kitevő támogatásának köszönhetően sikerült megújítani. MTI/Filep István
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Jónak lenni jó! 2025
Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!
Az adományvonal száma: 1358
A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.