Orbán Viktor: a nyugdíjasok külön kártyát kapnak majd az áfa-visszatérítés érvényesítéséhez
Az áfa-visszatérítéshez a nyugdíjasok külön kártyát kapnak majd, amelyet a vásárláskor kell érvényesíteni az eladónál; a kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebookon.
A kormányfő a közösségi oldalára feltett videóban emlékeztetett: a kormány az áfát jó néhány termék esetében korábban csökkentette, azonban ennek tapasztalata az volt, hogy az összeg nagy része inkább a kereskedelmi hálózatokhoz került és nem azokhoz, akiknek szánták.
Ezért most nem áfacsökkentést, hanem áfa-visszatérítést vezet be a kormány olyan alapvető élelmiszerek esetében, ahol az áfa még magasabb, mint 5 százalék. Ez a nyugdíjasok számára lesz elérhető, és nekik minél egyszerűbb egy módszer, annál inkább használható - tette hozzá.
A miniszterelnök azt mondta: egy egyszerű technikai megoldást alkalmaznak, a nyugdíjasok kapnak majd egy kártyát és vásárláskor ezt kell "lecsippantani", illetve a vásárlást érvényesíteni az eladóval, és automatikusan meg fogják kapni az összeget, ami jár nekik.
A kormány tervei szerint ez az összeg havonta 10 és 15 ezer forint között lesz, ezt kapják meg a nyugdíjasok áfa-visszatérítésként - közölte.
Borítókép: Debrecen, 2024. augusztus 29. Érdeklődők a 33. Farmer Expo nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és vásár megnyitóján Debrecenben 2024. augusztus 29-én. MTI/Czeglédi Zsolt
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Jónak lenni jó! 2025
Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!
Az adományvonal száma: 1358
A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.