NAV: hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása
Az szja-bevallási tervezetek postázását hétfőn éjfélig kérhetik azok, akik nem rendelkeznek elektronikus elérhetőséggel - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
Az adóhatóság közleménye szerint már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét; aki regisztrált Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra, online eléri a dokumentumot.
Aki nem rendelkezik elektronikus elérhetőséggel, március 17-éig adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon is kérheti a tervezet postázását, a legegyszerűbb SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon. Az elkészült tervezeteket tértivevényesen, április 30-áig küldik el postán az igénylőknek - ismertette az adóhivatal.
A NAV ugyanakkor hangsúlyozta, hogy postázás helyett érdemes a regisztrációt választani. Amint megtörténik az Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra a regisztráció, azonnal elérhetővé válik a NAV szja-bevallás-kiajánlási szolgáltatása.
A bevallási tervezet a NAV eSZJA-oldalán akár okostelefonon is megtekinthető, szükséges esetén módosítható is. Aki egyetért a dokumentum adataival, néhány kattintással jóvá is tudja hagyni.
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Jónak lenni jó! 2025
Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!
Az adományvonal száma: 1358
A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.