AM: pénteken tartják az Erdők Nemzetközi Napját
Március 21-én tartják az Erdők Nemzetközi Napját, minden évben az erdők fontosságára, jótékony hatására, és a biodiverzitásra hívják fel a figyelmet - mondta Mocz András, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön este.
Ismertetése szerint 2025-ben az erdők és az élelmiszerek a világnap témája, amely az erdőknek az élelmezésbiztonságban, a táplálkozásban és a megélhetésben betöltött szerepét hangsúlyozza. Több mint 3200 vadon élő állatfaj szolgál élelmiszerként, és több mint 2 milliárd ember főzése függ a fától és más hagyományos tüzelőanyagoktól a Földön - emelte ki.
Mocz András megjegyezte: a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében több mint 30 milliárd forint áll rendelkezésre az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó telephely- és technológiai fejlesztésekre, köztük a csemetetermelési ágazat támogatására, mintegy 310 milliárd forint támogatási keretet irányoztak elő a magyar erdőgazdálkodás fejlesztésére.
Hozzátette: 2019 óta már 184 millió fát ültettek az Országfásítási Program keretében, amely az április 2-án megnyíló új erdőtelepítési pályázattal ismételt lendületet kap. "Minden egyes hektárral növekszik Magyarország zöld vagyona"
- fogalmazott. A gazdák azokon a területeken próbálnak erdőt telepíteni, amelyek a mezőgazdaság számára kevésbé hasznosak.
Közlése szerint jelenleg az erdészeknek a megfelelő fafajt ajánlani a legnagyobb kihívás, mert nehéz megmondani, hogy 100 év múlva a klímaváltozás körülményei között, melyek lesznek életképesek, melyek tudnak alkalmazkodni a hőmérséklet emelkedéséhez, a talaj vízháztartásának változásához.
Az erdészeti ágazat technológiája lemaradásban van Magyarországon más mezőgazdasági ágakhoz képest, a támogatási forrásokkal beindulhat a felzárkózása. A kiöregedett eszközök használatát el kell felejteni, az erdő is megkívánja, hogy a kornak megfelelő technológiával dolgozzanak benne - fejtette ki.
Borítókép: Debrecen, 2024. november 4. A drónnal készült képen az őszi erdő Debrecen közelében 2024. november 4-én. MTI/Czeglédi Zsolt
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Jónak lenni jó! 2025
Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!
Az adományvonal száma: 1358
A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.