2025. március 26., szerda 8:35

Zsigó Róbert: 874 élelmiszernek csökkent az ára az árrésstopnak köszönhetően

Az új adatok szerint 874 élelmiszernek csökkent az ára az árrésstopnak köszönhetően - mondta Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára szerdán a TV2 Mokka című műsorában.

Zsigó Róbert hozzátette, azért vezették be az árrésstopot, mert látszott, hogy "az árak nem emelkednek, hanem az árakat emelik". Az elmúlt napok alatt bebizonyosodott az, hogy a kereskedelmi láncok valóban extraprofitot tettek az élelmiszerekre - jegyezte meg.

Elmondta,

az elmúlt 9 napban az átlagos árcsökkenés 17,7 százalék volt, van olyan élelmiszer, amely 60 százalékkal, 27 élelmiszer 50 százalékkal, több tíz áru 40 és 50 százalék közötti arányban lett olcsóbb.

A legnagyobb mértékben a tejtermékek ára csökkent, korábban a tejnél 68, tejfölnél 129, a joghurtál 70 százalék volt az árrés.

Az árrésstop-rendelet betartását a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság valamint a Gazdasági Versenyhivatal hetente körülbelül száz üzletben ellenőrzi. Azt is vizsgálják, hogy a kereskedők nem terhelik-e át más termékekre a profitot. Hetvenkét terméknek nőtt az ára, aminek egyenként megvizsgálják az okát, az is lehet, hogy egy korábban akciós termék lett drágább - fűzte hozzá.

Közölte, termékkategóriánként ötmillió forintos bírságot kaphatnak a kereskedők, végső esetben be is zárhatják az üzletet, ha nem tartják be ezt az embereknek, a családoknak fontos intézkedést.

"Nem fenyegetőzünk, nem akarunk háborút a kereskedelmi láncokkal, de minden egyes ügyet megvizsgálunk, és ahol jogszabálysértés történt, meg fogjuk büntetni a kereskedőt"

- fogalmazott.

Kitért arra, hogy az árréscsökkentés hatása az áprilisi inflációs adatokban látható majd először.

"Az árrésstopot május 31-ig vezettük be, meglátjuk a tapasztalatokat, hogyan kell tovább folytatni, nem szabad engedni, hogy az árak emelkedjenek" - mondta.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a kormány a legnagyobb adócsökkentési programot hajtja végre a családokkal kapcsolatban.

A 25 év alatti fiatalok, a négy és több gyermekes édesanyák eddig is szja-mentesek voltak, a 30 év alatti édesanyák pedig 2023. január 1. óta, de csak az átlagbér erejéig. Most a 30 év alatti édesanyák a teljes jövedelmük után adómentesek lesznek, és a 2023. január 1. előtt született gyermekeket is figyelembe veszik a mentességnél.


Borítókép: Budapest, 2025. március 17. Párizsit vesz egy vásárló a fővárosi Corvin Plazában található Príma üzletben 2025. március 17-én. Ezen a napon életbe lépett az árrésstop, amely harminc alapvetőélelmiszer-kategóriánál 10 százalékban szabályozza a kiskereskedelmi árrés mértékét. MTI/Balogh Zoltán

Kulturális és Innovációs Minisztérium
Zsigó Róbert
árrésstop
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!