2025. április 9., szerda 7:34

Közös egyetemi programokról és azok kiszélesítéséről tárgyalt a Harvard és a Yale egyetem vezetőivel Hankó Balázs

Közös egyetemi programokról és azok kiszélesítéséről tárgyalt a Harvard és a Yale egyetem vezetőivel Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter kedden, hivatalos amerikai látogatásának második napján.

A miniszter az MTI-nek elmondta, hogy a hétfői napot követően, ami elsősorban a Bostonban működő kiemelt egyetemek innovációs tevékenységéről szólt, kedden a Harvard Egyetem és a Semmelweis Egyetem közötti már létező közös képzés bővítéséről tárgyalt.

Beszámolt arról, hogy

a Harvard orvostudományi karának nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánjával, David H. Robertsszel arról született megállapodás, hogy a magyar és az amerikai egyetem közös képzésében több hallgató vehessen részt,

valamint az együttműködés bővítésének iránya az is, hogy a Semmelweis Egyetem a Harvard Egyetem kiemelt közép-európai központja lesz, amelyen keresztül a környező országokból és akár az Európai Unió távolabbi tagállamaiból érkező hallgatók részt vehetnek a magyar-amerikai közös képzési programokban.

Hankó Balázs a megbeszélésen bemutatta az átalakított magyar felsőoktatási rendszer elemeit, valamint a Pannónia Ösztöndíjprogramot és a HU-rizont kutatói programot, amelyek révén további lehetőségek nyílhatnak további együttműködésre, különös tekintettel a nyári egyetemi kurzusokat illetően

A miniszteri küldöttség kedden a Connecticut állambeli Yale Egyetemre is ellátogatott, ahol szintén az oktatási kapcsolatok álltak a megbeszélések középpontjában.

Hankó Balázs elmondta, hogy a New Havenben működő, nagy hagyományú amerikai egyetem két nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjével tárgyalt, köztük Alexander Rosasszal, a nemzetközi és nyári egyetemi programokért felelős dékánnal.

A miniszter a megbeszélésen a Pannónia Ösztöndíjprogram kapcsán azt hangoztatta, hogy az abban eddig részt vevő mintegy 3 ezer külföldön tanuló diákból eddig 62-en érkeztek az Egyesült Államokba.

A tárgyalás eredményeként arról született megállapodás, hogy a magyar ösztöndíjprogramot bővítik a nyári egyetemi kurzusok irányában, ami által magyar hallgatók érkezhetnek a Yale nyári képzéseire,

valamint az amerikai intézmény diákjai magyar egyetemek képzésein vehetnek részt úgy, hogy azokon tanulmányi kreditet is szereznek.

Hankó Balázs egyben beszédet mondott a Yale Egyetem hallgatói szervezetének eseményén, ahol a magyar felsőoktatás és innováció mellett a magyar családpolitikát is bemutatta, valamint beszélt a magyar történelemből fakadó kulturális gyökerekről, a szuverenitás melletti magyar elkötelezettség okairól. Az előadás után a Yale Egyetem diákjai és oktatói kérdéseket tehettek fel a magyar kormánytagnak.

A kulturális és innovációs miniszter vezette delegáció amerikai látogatása szerdán New Yorkban, a Columbia Egyetemen folytatódik tárgyalásokkal.


Borítókép: Budapest, 2025. január 6. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter beszél a Vállalkozói Innovációs Tanács ülése előtt tartott sajtótájékoztatón a Kulturális és Innovációs Minisztériumban 2025. január 6-án. MTI/Balogh Zoltán

USA
Magyarország
felsőoktatás
oktatás
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!