Birkózó Eb - Nem mindennapi sikerrel aranyérmes Lévai Levente
A mindössze 19 éves Lévai Levente aranyérmet nyert a kötöttfogásúak 72 kilogrammos súlycsoportjában a somorjai birkózó Európa-bajnokságon, miután nem mindennapi közjátékkal zárult fináléját később szerzett pontjai révén megnyerte francia riválisa ellen.
A legifjabb, 19 éves Lévai fivér Európa-bajnoki debütálása parádésra sikerült szombat délelőtt, ugyanis előbb a címvédő, világbajnok Ulvi Ganizade ellen az utolsó tíz másodpercben fordított, majd a kétszeres U23-as Európa-bajnok orosz Alen Mirzojant is legyőzte. Este következett az elődöntő, melyben ugyancsak nagyszerű teljesítményt nyújtott és a magabiztosan, 5-1-re verte a fehérorosz Aljakszandr Ljavoncsikot.
A zárónapi döntőben a francia Ibrahim Ghanem vár rá, akit a BHSE tehetsége korábban már egyszer legyőzött, ám saját bevallása szerint Ghanem akkor kissé lebecsülte őt, hozzátéve, hogy a fináléban szerinte biztosan nem követi el ezt a hibát.
A francia valóban nem tűnt nagyképűnek a meccsen, ám az első percben egyértelműen a fiatal magyar kötöttfogású volt az aktívabb, ő kezdeményezett, ennek megfelelően a bírók másfél perc után Ghanemet figyelmeztették és neki kellett parterhelyzetbe hasalnia a szőnyegen (1-0). Lévai szombaton nagyon hatékonyan dolgozott lentről, s ugyan a francia igyekezett kimozogni a fogásából, a magyar a zónában mellé ugrott és kiemelte, a dobása viszont nem sikerült, Ghanem a levegőben bele tudott fogni és riválisa fölé került.
A szőnyeg széli szituációra edzője és édesapja, Lévai Zoltán challenge-et kért, ám a felvételek azt bizonyították, hogy jó döntés született, így egy perccel a szünet előtt Ghanem vezetett 3-1-re. A folytatásban Lévai minden erejével igyekezett állásból akciózni, az első menet végén és a második elején is sokkal aktívabb volt riválisánál, két perccel a meccs végét megelőzően mégis őt küldték le. A francia lentről ugyan nem tudott akciót végrehajtani, de már 4-1-re vezetett.
A magyar sportoló nem csüggedt és továbbra is folyamatosan hajtotta a franciát, akit passzivitásért ismét leküldtek. A szabályok szerint csak a meccs első két leküldése ér egy-egy pontot, a harmadik már nem, Lévai neve mellé mégis bekerült egy pont, majd miután a magyar ismét emelt és nagy ívben kidobta a szőnyegről ellenfelét, 4-4-re módosult az állás, ez pedig már neki kedvezett.
A plusz pontot ekkor még a franciák tudomásul vették, a meccs végén viszont e miatt nem voltak hajlandóak elfogadni a végeredményt, Ghanem a szőnyegen tüntetett, s így Lévai sem ünnepelhetett, mivel a bírók és a zsűrielnök tanácskozásba kezdtek, a meccs felvételét átpörgették, a jegyzőkönyvet vizsgálták, majd meghozták döntésüket, mely nem változtatta meg a végeredményt.
A francia küldöttség ezek után sem hagyta annyiban a döntést, a nemzetközi szövetség illetékesei pedig még az eredményhirdetés előtt megállapították, hogy a bírók hibáztak, a francia panasz jogos. Úgy határoztak, hogy mindkét birkózó megkapja az aranyérmet, majd a dobogón hazájuké helyett a nemzetközi szövetség himnuszát játszották le a tiszteletükre.
Az egészen hihetetlen végjáték után Lévai megkezdhette karrierje eddigi legnagyobb sikerének ünneplését.
Lévai Levente az Európa-bajnokság ötödik magyar érmét szerezte, azután, hogy Losonczi Dávid megnyerte a kötöttfogásúak 87 kg-os súlycsoportjának küzdelmet, kedden Végh Richárd (szabadfogás 97 kg), szombaton Vitek Dárius (kötöttfogás 130 kg), vasárnap pedig Szőke Alex (kötöttfogás 97 kg) nyert bronzérmet.
Borítókép: Somorja, 2025. április 12. Lévai Levente (j) karját emelik magasba, miután legyőzte a fehérorosz Aljakszandr Ljavoncsikot a birkózó Európa-bajnokság férfi 22 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében a szlovákiai Somorján 2025. április 12-én. /MTI/TASR/Michal Svítok