Varga-Bajusz Veronika: ma már 12 felsőoktatási intézményünk számít topligásnak
A magyar egyetemek versenyképesek, ma már 12 felsőoktatási intézményünk számít topligásnak, sikerült bevonni a versenyszféra szereplőit, ezzel nemcsak a gazdasági szükségletek felé terelve a képzéseket, hanem utat nyitva az innovációknak, a kutatásoknak is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára Nagykőrösön, hétfőn.
Varga-Bajusz Veronika a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani - Tudástechnológiai Szekció megnyitó ünnepségén arról beszélt, hogy a tudományos diákköri konferencia hét évtizedes, igen gazdag múltra tekint vissza, és kiemelendő, hogy most a jövőnket igencsak meghatározó, rengeteg innovációs lehetőséget magában rejtő ágazat, a tanulás és tanítás módszertani, tudástechnológiai szekció megnyitó ünnepségén vehetünk részt. Hozzátette, hogy a tanulás és a tanítás terén nap mint nap tapasztalják, hogy a mai fiatalokat teljesen másképp kell megszólítani, mint a néhány évvel ezelőtti diákokat, és óriási a különbség már aközött is, hogy mi köti le az Y és az alfa generációk tagjait.
Az oktatási államtitkár elmondta, hogy hatalmas kihívás ma a fiatalok elérése, de egyben legalább ekkora lehetőség is rejlik benne, és ez a tudományterület valódi szépsége, hiszen itt van lehetőség például a mesterséges intelligencia oktatásba történő beépítésére, a tudástranszfer színtereinek kialakítására, a "tantárgyak gravitációjára" és különböző alkalmazások fejlesztésére. Hozzátette, hogy a Pannónia Ösztöndíj Program elindításával sikerült igazán "ütős választ" adnia a kormánynak a magyar hallgatókat ért igazságtalan támadásra, az Erasmus programból való kizárásra.
A magyar egyetemek tehát értéket képviselnek, a tudomány és az innováció állandó otthonai, egy folyamatosan változó technikai értelemben fejlődő világot alkotnak - tette hozzá Varga-Bajusz Veronika.
A KIM államtitkára azt mondta, hogy változik a tanár- és tanítóképzés is. Hozzátette, hogy bár még kísérleti szakaszban jár, de remélhetőleg hamarosan lezárul az a megújítás, amely külön súlyt ad a tanártanító képzéseknek, amely nagy nyitás a gyakorlatorientált és értékközpontú képzés felé. Hozzátette, hogy ennek keretében egyrészt az egyetemek már nem más tudományterületekkel együtt, hanem önállóan képzik a tanárt tanító hallgatókat, és a gyakorlat arányát 25 százalékra emelik. "Ugyanilyen fontos, hogy a köznevelésben dolgozó tanárok, tanítók bevonása fókuszba kerül, így az egyetemi oktatás keretében valóban terepről érkező, gyakorlattal rendelkező szakemberek oktathatják a pedagógushallgatókat, ezzel is erősítve a jövő tanárát" - fűzte hozzá az államtitkár.
Fontos újításnak nevezte Varga-Bajusz Veronika, hogy már nem önálló pedagógiai módszertannal találkoznak a hallgatók, hanem tárgytól függően mindegyiknek megvan az önálló arculata, így diszciplínához kötött módszertan kerül kialakításra a kísérleti program keretében.
Hozzátette, hogy fontos változás idéntől, hogy a Klebelsberg Ösztöndíj Programot újragondolta a kormány, így mindazok, akik tanárnak vagy tanítónak tanulnak, a megújított program keretében már havi 100 vagy 150 ezer forint ösztöndíjra jogosultak havonta, attól függően, hogy milyen szaktárgyat tanulnak vagy mely régiókban vállalják az elhelyezkedést. Már az első meghirdetés kiemelkedően sikeres volt, hiszen több mint 1000 fővel nőtt az ösztöndíjasok száma - tette hozzá az államtitkár.
Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy az igazán nagy múltra visszatekintő OTDK-t nemcsak megőrizni szeretné a kormányzat, hanem fejleszteni is, ezért "óriási eredmény, hogy az előző kiíráshoz képest 17 százalékkal nőtt a jelentkezők száma, ami összesen 5500 benevezett pájamunkát jelent".
Borítókép: Debrecen, 2025. április 1. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára beszédet mond a Debreceni Szakképzési Centrum (DSzC) Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola felújított tornatermének átadásán Debrecenben 2025. április 1-jén. MTI/Czeglédi Zsolt