Ferenc pápa búcsúztatása - Sulyok Tamás: Ferenc pápa rendkívüli ember volt
Ferenc pápa rendkívüli ember volt - jelentette ki a katolikus egyházfő szombati búcsúztatója után Sulyok Tamás köztársasági elnök az M1 aktuális csatornának Rómában.
Elmondta: Ferenc pápánál mindig a személyes kapcsolatnak az elsődlegességét érezte és azt, hogy rendkívüli derű áradt belőle, egy rendkívüli szabadság. Egy igazi szabad ember volt, aki, úgy gondolom, hogy az igazság megélése útján érte el a teljes belső békét és szabadságot, ami sugárzott belőle. Köztársasági elnökként azt tanulta tőle, hogy az államközi kapcsolatokban, az államférfiak között is a személyesség igen fontos dolog
Arról, hogy Ferenc pápa miért tartja nagyon különlegesnek a szívében a magyarokat, Sulyok Tamás úgy fogalmazott: Ferenc pápa mondta neki, hogy szereti a magyarokat. Ennek egy személyes okát is vázolta, azt, hogy Argentínában dolgoztak mellette magyar nővérek.
"Azt gondolom, hogy sok mindent tudott Magyarországról a rendjén keresztül is, a jezsuita renden keresztül is"
- mondta az államfő. Hozzátette: amikor Ferenc pápa Magyarországon járt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, akkor a pápa arcán látott bizonyos változásokat."Ő valóban bizonyos fokig hazaért Magyarországon, és azt gondolom, hogy a magyarok is mindig nagy szeretettel fognak rá emlékezni és gondolni, és ezt a kapcsolatot, amit ő Magyarországgal ápolt, ezt mi most a lelkünkben ápoljuk tovább" - hangsúlyozta az államfő, akit egy éve audiencián fogadott a katolikus egyházfő.
Sulyok Tamás szerint Ferenc pápa életéből, munkásságából nekünk, magyaroknak, hívők és nem hívők egyaránt tovább kell vinnünk, az a béke minden áron való szeretete. Ez Ferenc pápára abszolút jellemző volt, Krisztus békéjét hirdetve ezt a világpolitikára is egyértelműen kiterjesztette - tette hozzá.
"Ez egy nagyon fontos lépése volt és egy nagyon fontos meggyőződése volt Ferenc pápának. De úgy gondolom, hogy megtanulhatjuk tőle azt a belső békéből eredő szabadságot és azt a vidámságot, amivel ő az életét élte"
- mondta Sulyok Tamás.
Borítókép: Róma, 2025. április 26. Sulyok Tamás köztársasági elnök újságíróknak nyilatkozik Ferenc pápa búcsúztatója után Rómában 2025. április 26-án. MTI/Bruzák Noémi
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Jónak lenni jó! 2025
Támogassa Ön is a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítványt!
Az adományvonal száma: 1358
A hívás/SMS díja egységesen 500 forint.