2025. május 8., csütörtök 18:14

Pápaválasztás - Fehér füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, sikerült új pápát választani

Fehér füst szállt fel néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét. A pápaválasztó konklávén 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros vett részt, az eredményes választáshoz kétharmados többségre volt szükség.

Pápaválasztás
Vatikánváros, 2025. május 8. Hívők népesítik be a vatikáni Szent Péter teret 2025. május 8-án, miután az új pápa megválasztását jelző fehér színű füst felszállt a Sixtus-kápolna kéményéből a konklávé harmadik szavazása után. A pápaválasztásra jogosult bíborosok a vatikáni Sixtus-kápolnában az előző napon kezdték meg konklávéjukat, amelyen zárt ajtók mögött választották meg az április 21-én, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa utódját. MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani

Az eredményes választást jelző fehér füst 18 óra 7 perckor szállt fel, majd a Vatikán harangjai is teljes erőből megkondultak. A Szent Péter téren a világ minden tájáról összegyűlt több tízezer hívő tapssal, örömkiáltásokkal, a pápa éltetésével juttatta kifejezésre örömét.

A sikeres választás azt jelenti, hogy a konklávén részt vevő 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros közül legalább 89 (kétharmad) jóváhagyta a katolikus egyház új vezetőjének személyét.

A füst felszállása után hamarosan az új pápa kilétét is bejelenti Dominique Mamberti protodiakónus bíboros a vatikáni palotának a Szent Péter térre néző pápai erkélyéről.


Borítókép: Vatikánváros, 2025. május 8. Az új pápa megválasztását jelző fehér színű füst száll fel a Sixtus-kápolna kéményéből a konklávé harmadik szavazása után 2025. május 8-án. A pápaválasztásra jogosult bíborosok a vatikáni Sixtus-kápolnában az előző napon kezdték meg konklávéjukat, amelyen zárt ajtók mögött választották meg az április 21-én, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa utódját. MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari

Vatikán
egyház
Pápa
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!