XIV. Leó pápa - Török Csaba: mintha Ferenc pápa tudatosan támogatta volna az új katolikus egyházfő útját
Az Esztergom-Vári Főszékesegyházi Plébánia plébánosa szerint mintha Ferenc pápa tudatosan támogatta volna a XIV. Leó pápa néven a katolikus egyház élére kerülő amerikai bíboros útját.
Török Csaba az M1 aktuális csatornán péntek reggel Robert Francis Prevost életútját felidézve azt mondta: az új pápa egyházi pályafutásának éppen Ferenc pápával kezdődött meg egy új szakasza, amikor a pápa Peruba küldte őt, majd ezután tért vissza Rómába.
A plébános felidézte: a csütörtökön megválasztott új egyházfőt személyes kötelék fűzte Ferenc pápához, akinek halálát követően egyike volt azon bíborosoknak, akik a rózsafüzér-imádságokat vezették.
XIV. Leónak a Szent Péter téren elmondott csütörtöki beszéde Ferenc pápa tevékenységének szerves folytatását ígéri - fogalmazott.
Az azzal kapcsolatos felvetésre, hogyan alakulhat majd az új pápa kommunikációja, Török Csaba úgy vélekedett: óvakodni kell a sztereotípiáktól, de az tény, hogy az amerikaiak általában jól bánnak a médiával, és egy ott szocializálódott főpaptól is ez várható.
A plébános elmondta: XIV. Leó Peruban különösen közel került az emberekhez. Megjegyezte, hogy a média segítségével, az internet térhódításával az egyház és maga a pápa is jóval közelebb került az emberekhez a korábbi évtizedekhez képest; régen nem lehetett ennyire testközelből látni a pápát. Ugyanakkor a fiatalok, de az egyedülálló idősek és más társadalmi csoportok tagjai is azt érzik időnként, hogy távol van tőlük az egyház, ezért rengeteg olyan élethelyzet adódik, ahol a pápának kommunikálnia kell, és a média ennek egyik eszköze lehet - fűzte hozzá. Egyértelműnek nevezte, hogy a pápaság intézménye is formátumot váltott, a pápa "munkaköri leírásához új elvárásokat kapcsoltak".
A következő napok programjával kapcsolatban a plébános elmondta: XIV. Leó vasárnap délben Regina coeli imádságot fog mondani, ekkor találkozik az új pápa ismét a hívekkel, hétfőn pedig sajtófogadásra kerül sor, ahol minden olyan fontos kérdés napirendre kerül, amiről ma még csak találgatni lehet.
Borítókép: Vatikánváros, 2025. május 8. XIV. Leó pápa (b2) köszönti a hívőket a vatikáni Szent Péter-bazilika erkélyéről, miután megválasztották a katolikus egyház 267. pápájává 2025. május 8-án. Robert Francis Prevost amerikai bíborost a pápaválasztásra jogosult bíborosok a vatikáni Sixtus-kápolnában zárt ajtók mögött választották meg az április 21-én, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa utódjának. A 69 éves Prevost az első amerikai pápa a katolikus egyház történetében. MTI/EPA-ANSA/Alessandro Di Meo