Frissült
2025. május 28., szerda 11:00

Nyíltvízi úszó Eb - Mihályvári-Farkas Viktória aranyérmes 10 kilométeren

Mihályvári-Farkas Viktória aranyérmet nyert a nyíltvízi úszók horvátországi Európa-bajnokságának szerdai 10 kilométeres versenyében.

A Ferencváros 21 éves sportolója pályafutása során első alkalommal vesz részt nyíltvízi világversenyen, és a kontinensviadal első futamán rögtön sporttörténelmi sikerrel kezdett, az olimpia távnak ugyanis ő lett az első magyar Európa-bajnoka.

Az olimpiai ötödik Fábián Bettina leginkább egy "verekedés" miatt nem tudott odaérni a dobogóra, ötödikként zárt, míg Juhász Janka a 15. helyen csapott célba.

A hat, egyenként 1666 méteres körben Mihályvári-Farkas szinte végig a többiektől eltérő taktikával, inkább a külső íven úszott, az utolsó körre fordulva azonban így utolérték legnagyobb riválisa, köztük Fábián Bettina is. Az olimpiai ötödik Fábián is jó pozícióban vághatott neki a táv utolsó részének, az első fordulóban azonban az egyik spanyol ellenfelével fizikai összetűzésbe került, ami miatt visszaesett.

Közben Mihályvári-Farkas újra az élre került, és fokozatosan növelte előnyét, az ellenfelek pedig nem bírták a tempóját, így magabiztosan diadalmaskodott.

A végén Fábián egy újabb hatalmas rohammal visszakerült a dobogós helyekért folytatott küzdelembe, de a benyúlásnál elsőre nem érte el az érintő panelt, és 27 századmásodperccel lecsúszott a harmadik helyről.

"Szinte még el sem hiszem, nagyon kemény verseny volt, próbáltam tanulni azokból a hibákból, amelyeket az ibizai világkupán elkövettem. Végre mosolyoghatok az eredménynek, és talán sikerült egy kicsit visszatérnem"

- nyilatkozta az M4 Sportnak Mihályvári-Farkas, aki a 2021-es olimpián 400 méter vegyesen ötödik volt, 2022-ben Rómában pedig Európa-bajnok, azonban a medencében az elmúlt időszakban nem úgy sikerültek a versenyei, ahogy szerette volna.

"Tudtuk azt, hogy az állóképességem rendben van, már az elején megpróbáltam kicsit meghúzni a mezőnyt, hogy a fordulóknál ne legyünk olyan sokan, ez egész jól sikerült. A végén mindenképpen szerettem volna egyedül lenni, hiszen én még nem vagyok képes olyan hirtelen iramváltásokra, mint a többiek. Nagyon boldog vagyok, még van három szám, de most már ezekre kicsit megkönnyebbülten készülhetek" - fogalmazott a friss Európa-bajnok.

Eredmények:

női 10 km, Európa-bajnok:

MIHÁLYVÁRI-FARKAS VIKTÓRIA 1:57:27.54 óra

2. Ginevra Taddeucci (Olaszország) 1:57:30.35

3. Lea Boy (Németország) 1:57:34.38

.5. FÁBIÁN BETTINA 1:57:34.65

...15. JUHÁSZ JANKA 2:01:20.09

később:

férfi 10 km (Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf, Kovács-Seres Hunor) 14.00


Borítókép: Kaposvár, 2025. április 9. Mihályvári-Farkas Viktória a női 1500 méteres gyorsúszás döntőjében az úszók 127. országos bajnokságán a kaposvári Csik Ferenc Versenyuszodában 2025. április 9-én. MTI/Derencsényi István

nyíltvízi úszás
magyar válogatott
úszás
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!