Frissült
Videó
2025. június 20., péntek 14:50

Sulyok Tamás: a jogászság fontos alkotóeleme a magyar társadalomnak

A jogászság a magyar társadalomnak fontos alkotóeleme - jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken sajtótájékoztatón Nagycenken, miután szakmai párbeszédet folytatott Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegyei jogászokkal a Széchenyi-kastélyban.

Nyugat-dunántúli jogászok találkozója Nagycenken
Nagycenk, 2025. június 20. Sulyok Tamás köztársasági elnök (az első sorban, k) a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegyei jogászok képviselőinek társaságában a nagycenki Széchenyi-kastély előtt 2025. június 20-án. MTI/Bruzák Noémi

Az államfő felidézte, hogy jelentős részben egy vidéki városban volt jogász, így kötelességének érzi, hogy folyamatos párbeszédet folytassanak a vidéken élő és dolgozó jogászsággal.

Komoly jelentőségűnek nevezte, hogy a szakmai találkozó létrejöhetett mindhárom nyugat-dunántúli vármegye minden hivatásrendjével és korosztályával.

Sulyok Tamás elmondta: a szakmai találkozón alapvetően arról volt szó, hogy miért jön egy fiatal jogász ebbe a régióba dolgozni, miért maradnak itt a középkorú vagy idősebb kollégák.

"Úgy tűnik, hogy ebben a három vármegyében az itt dolgozó jogászok megtalálják a számításukat" - mondta, hozzátéve, hogy vannak ugyan kivételek.

Kiemelte, hogy aki megfelelő hivatástudattal rendelkezik és aki már az egyetemen beágyazódott a szakmába, az ezen a pályán is marad.

Nyugat-dunántúli jogászok találkozója Nagycenken
Nagycenk, 2025. június 20. Sulyok Tamás köztársasági elnök (szemben, b2) a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegyei jogászok szakmai találkozóján a nagycenki Széchenyi-kastélyban 2025. június 20-án. Az államfő mellett balra Ádám Attila főtanácsnok, jobbra Szabó Tamás ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökségi tagja, a Szekszárdi Ügyvédi Kamara elnöke. MTI/Bruzák Noémi

A köztársasági elnök beszélt arról is: a szakmai találkozó kiváló alkalmat teremtett arra is, hogy kapcsolatot épített a jogász generációk között. Sulyok Tamás sikeresnek értékelte a találkozót.

A Sándor-palota tájékoztatása szerint a köztársasági elnök kezdeményezésére indult az a szakmai párbeszédet ösztönző programsorozat, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a vidéki értelmiség - különösen a jogászság - nemzetmegtartó szerepére, és támogassa a helyi jó gyakorlatokat. Az első állomás Szentes városa volt.

A kezdeményezés célja, hogy országos szinten erősítse a térségek közötti kapcsolatrendszereket, támogassa azokat a szakmai közösségeket, amelyek lokálisan már bizonyították erejüket, és elősegítse a tudás, valamint a tapasztalat cseréjét a jogászi és értelmiségi hálózatok között.


Borítókép: Nagycenk, 2025. június 20. Sulyok Tamás köztársasági elnök (b2) beszédet mond a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegyei jogászok szakmai találkozóján a nagycenki Széchenyi-kastélyban 2025. június 20-án. Az államfő mellett balra Ádám Attila főtanácsnok, jobbra Szabó Tamás ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökségi tagja, a Szekszárdi Ügyvédi Kamara elnöke. MTI/Bruzák Noémi

Sulyok Tamás
jog
diplomácia
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!