Vihar - Lázár János: minden közlekedési eszközt és pályát érintett a vihar, de emberi egészségben nem esett kár
Minden közlekedési eszközt és pályát érintett a vihar, a közutat, a vasutat, a repülőteret és számos utat le kellett zárni, a repülőtér forgalmát ideiglenesen fel kellett függeszteni, de emberi egészségben nem esett kár - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalára hétfőn este feltöltött videóban.
A miniszter a MÁV-Volán csoport Haváriaközpontjából bejelentkezve közölte: ez a nap valószínűleg a MÁV történetének egyik legnehezebb napja, hiszen soha nem látott vihar tarolta le először Nyugat-Magyarországot, majd néhány órával ezelőtt Kelet-Magyarországot.
Lázár János a a vihar hatásaival kapcsolatban a legfontosabbnak azt nevezte, hogy emberi egészségben ezeken a közlekedési vonalakon nem esett kár. Hozzátette: minden közlekedési eszközt és pályát érintette a baj, tehát a közutat, a vasutat, a repülőteret és számos utat le kellett zárni, a repülőtér forgalmát ideiglenesen fel kellett függeszteni, "és jelen pillanatban Magyarországon nincs olyan vasúti fővonal, amelyet kár ne ért volna, elsősorban fák dőltek a vasúti pályára, leszakítva, szétszaggatva a villamos áramhálózatot és ezzel lehetetlenné téve a közlekedést".
A miniszter elmondta, hogy a vasúti közlekedés helyreállítása akár napokat is igénybe vehet, ezért mindenkitől türelmet és megértést kért. Hozzátette: mielőtt holnap bárki elindul bárhová, akár dolgozni, akár pihenni, tájékozódjon arról, hogy milyen eszközzel juthat célba.
"Tekintettel arra, hogy a MÁV és a Volán-csoport összevonása megtörtént, ezért az összes rendelkezésre álló szabad autóbuszt mozgósítottuk. Jelen pillanatban már több mint 200 autóbusz segíti a MÁV-os közlekedést az országban" - hangsúlyozta Lázár János. Hozzátette: berendelték az összes hadra fogható emberüket is, "a buszsofőröket, mozdonyvezetőket is, mindazokat, akik segíteni tudnak a bajban annak érdekében, hogy felszabaduljon minél hamarabb minden vonal a zárás, a kizárás és a korlátozások alól".
Beszámolt arról, hogy a fővonalakon zajlik az akadályok elhárítása, "ez élvez abszolút prioritást".
Lázár János köszönetet mondott minden utasnak az eddigi türelmét. "Senkit nem hagyunk el, senkit nem hagyunk az út szélén, senkit nem hagyunk bajban, mindenkit el fogunk szállítani. Ehhez azonban türelemre és együttműködésre van szükség" - jelentette ki a miniszter. Közlése szerin a MÁV-Volán Csoport munkatársai "harcolnak, küzdenek ezekben a percekben és órákban is, hogy a közlekedést megpróbálják helyreállítani", megpróbálják a vasúti közlekedésben az iszonyatos viharkárokat elhárítani és felkészülni arra, hogy a következő órákban még újabb viharzóna közelít Magyarország felé, és a következő napokban újabb nagyon erős viharok előtt áll az ország.
Az egész biztos, hogy ilyen erejű vihar, ilyen súlyos kihívás az utóbbi évtizedekben nem érintette Magyarországot és nem érintette a MÁV által nyújtott szolgáltatásokat sem
- értékelte a helyzetet Lázár János, aki szerint Budapest bajban van, a Balaton bajban van és most a legnagyobb baj épp Debrecen és Püspökladány környékén van. A miniszter a korábbi videójában azt mondta: a hatalmas vihar a főváros és a Balaton környékén katasztrófahelyzetet eredményezett a vasúti közlekedésben.
Borítókép: Miskolc, 2025. július 7. A viharban letört, az úttestre zuhant faágakat darabolják tűzoltók Miskolcon 2025. július 7-én. MTI/Vajda János