Szijjártó Péter francia nagyvállalatok vezetőivel egyeztetett Párizsban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter francia nagyvállalatok vezetőivel egyeztetett csütörtökön Párizsban, akik világossá tették, hogy továbbra is elkötelezettek magyarországi jelenlétük bővítése mellett.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy a francia vállalatok immár az ötödik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, több tízezer embernek adva munkát.
Tájékoztatása szerint a magyar állam az elmúlt tíz év során negyven francia nagyberuházáshoz nyújtott támogatást, aminek nyomán több mint 400 milliárd forint értékben jöttek létre beruházások.
Kiemelte, hogy a francia vállalatok elsősorban a két legerősebb magyar iparágban, az autóiparban és a gyógyszeriparban aktívak, ezen szektorokat képviseli a legtöbb olyan francia cég is, amellyel a kormány stratégiai partnerségi megállapodást kötött.
Szijjártó Péter közölte, hogy tárgyalt a magyarországi autóipar egyik kiemelten fontos beszállítójának számító és az európai autóipar technológiai forradalmában főszerepet játszó Valeo vezetőivel. Emellett pedig megbeszélést folytatott a világ egyik leginnovatívabb gyógyszeripari cégeként számon tartott Sanofi vezérigazgatójával is.
"Ők ketten több mint hatezer embernek adnak munkát Magyarországon, és a mai megbeszéléseinken is világossá tették, hogy továbbra is elkötelezettek magyarországi jelenlétük bővítése mellett, ami kifejezetten jó hír a magyar gazdaságnak, és világossá teszi, hogy a francia vállalatok a jövőben is fontos szerepet fognak játszani a magyar gazdaság teljesítményének növelése érdekében" - írta.
Borítókép: Párizs, 2025. július 24. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (háttal), valamint Madeleine Roach, a Sanofi franciaországi székhelyű nemzetközi gyógyszeripari vállalat üzleti műveletekért felelős alelnöke (b) és Radia El Kardi, üzleti operatív stratégiai vezető (j) tárgyal Párizsban 2025. július 24-én. MTI/KKM