Vívó-vb - Siklósi Gergely ezüstérmes
Siklósi Gergely a döntőben aranytussal kikapott a japán Kano Kokitól, így ezüstérmet szerzett párbajtőrben a tbiliszi vívó-világbajnokságon.

A 2019-ben világbajnok, 2021-ben olimpiai második, tavaly a csapattal ötkarikás aranyérmes magyar vívó a cseh Matyas Pavlikot és csapattársát, Nagy Dávidot is hosszabbításban győzte le, majd három találat különbséggel nyert az egyiptomi Mahmud el-Szajed ellen, végül pedig az utolsó másodpercig kiélezett asszóban búcsúztatta az olasz Davide Di Verolit. Így jutott el az elődöntőig, ahol az ukrán Nyikita Kosmant magabiztos teljesítménnyel múlta felül.
A döntőben a tavalyi, párizsi játékokon győztes Kano Kokival került szembe. Látványos küzdelem alakult ki, Siklósi az első három perc végéig 3-1-re alakította az állást, az első szünet után azonban a japán vívó - aki Tokióban is olimpiai bajnok volt, mégpedig csapatban - sorozatban négy találatot adott, ezzel fordított. Az újabb szünetig Siklósi előbb csuklót szúrt, majd egy újabb tussal egyenlített.

Továbbra sem tudott ellépni egyik fél sem, 6-7-es állásnál a magyar párbajtőröző lábszúrással zárkózott vissza. Nyolc-nyolcas állás után egy percig nem esett újabb találat, így mivel már mindkét félnek volt sárga lapja, a piros is előkerült, ezzel 9-9-re módosult az állás, aztán lepörgött az óra. Hasonló ráadás volt tavaly az olimpián, amikor a csapatverseny végén ugyanebben a felállásban Siklósi döntötte el a meccset, ezúttal viszont a japánnak sikerült, mégpedig 14 másodperc elteltével.

"Nehéz évem volt. Voltak olyan versenyek, amelyek jól sikerültek, az Európa- és a világbajnokság ilyen volt egyéniben, de most nagyon fáradt voltam mentálisan, az összes energiámat felhasználtam" - mondta a vegyes zónában Siklósi utalva arra, hogy a genovai kontinensviadalon bronzérmet szerzett.
Az utolsó tusról úgy vélekedett, Kano Koki jobban akarta.
"Ezúttal jobb volt és ezt el kell fogadni" - jelentette ki, majd elmondta, hogy a hosszabbításban elszúrt ellenfele mellett.
"Nem találtam el, rosszul tartottam a kezem, amikor beugrottam, egyébként egy együttes találat lett volna, vagy egy egylámpás nekem" - vélekedett.
"Nagyon akartam ezt az érmet, és nagyon akartam az aranyérmet. Az arany lett volna a non plus ultra, amiért jöttem, de legalább motivált és éles maradok, hogy továbbra is építkezzek"
- folytatta.
"Én már tudom, hogy mi a különbség az ezüst és az arany között. Az ezüstre azt lehet mondani, hogy nem rossz, szép teljesítmény, de az arany, amikor győzöl, az más" - árulta el, ugyanakkor elismerte, hogy egy világbajnoki ezüstérem egyéniben azért óriási eredmény, és ő nem szomorú, amiatt, hogy nem nyert. - "Azt gondolom, hogy az ilyen tusokból tízből kilencet nyertem meg az elmúlt két évben. Most a jobb győzött, ez engem csak továbbvisz. Közben pedig motiválttá tesz, hogy legyőzzem a későbbiekben."
Siklósi a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte. Szerdán Szemes Gergő bronzérmes lett a tőrözők egyéni versenyében, szombaton pedig csapattársaival, Dósa Dániellel, Mihályi Andorral és Tóth Gergellyel is a dobogó harmadik fokára állhatott.
Eredmények:
férfi párbajtőr, egyéni:
a 64 között:
Siklósi Gergely-Matyas Pavlik (cseh) 13-12
Nagy Dávid-Yuval Shalom Freilich (izraeli) 8-7
Andrásfi Tibor-Rahim Rasaida (bolgár) 14-13
Conrad Seibaek Kongstad (dán)-Koch Máté 15-10
a 32 között:
Siklósi-Nagy 9-8
Matteo Galassi (olasz)-Andrásfi 15-14
a 16 között:
Siklósi - Mahmud el-Szajed (egyiptomi) 15-10
negyeddöntő:
Siklósi-Davide Di Veroli (olasz) 12-11
Nyikita Kosman (ukrán)-Galassi 15-13
Kano Koki (japán)-Komata Akira (japán) 15-11
Jamada Maszaru (japán)-Mark Szemanyenka (fehérorosz) 15-14
elődöntő:
Siklósi-Kosman 15-9
Kano-Jamada 15-8
döntő:
Kano-Siklósi 10-9
Végeredmény:
férfi párbajtőr egyéni, világbajnok:
Kano Koki
2. Siklósi Gergely
3. Jamada Maszaru és Nyikita Kosman
…18. Andrásfi Tibor
…22. Nagy Dávid
…35. Koch Máté
Borítókép: Tbiliszi, 2025. július 27. Siklósi Gergely a férfi párbajtőr egyéni versenyének döntője után a tbiliszi vívó-világbajnokságon 2025. július 27-én. A magyar versenyző aranytussal kikapott, így ezüstérmet szerzett. MTI/Czeglédi Zsolt