2025. július 28., hétfő 7:51

Hegyi Zsolt: befejeződött a rákosrendezői felújítás

Befejeződött az öthetes rákosrendezői beruházás - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója hétfőn a Facebook-oldalán.

Hegyi Zsolt azt írta, hogy a felújítás során több mint 1,5 kilométernyi vágányt építettek át, közel tucatnyi váltót cseréltek, 5 kilométernyi felsővezeték-hosszláncot újítottak meg, 13 váltót kötöttek be a villamos központi állítási rendszerbe.

Hozzátette,

egyidejűleg a Nyugati pályaudvar területén két váltó csatlakozó vágányszakaszainál helyreállították az ágyazatot, a munkálatokba számos nagy munkagép, vasútüzemi és közúti járművet vontak be 180 szakember közreműködésével.

A beruházás a MÁV saját forrásából, mintegy 3 milliárd forintból valósult meg - közölte a vezető.

A bejegyzés alapján az augusztus és szeptember végére ütemezett, éjszakánként zajló váltó- és vágány-utószabályozási munkálatok befejeztével, mintegy másfél kilométeren immár 80 kilométeres sebességgel haladhatnak majd a vonatok.

Hegyi Zsolt úgy fogalmazott, hogy a sebességkorlátozások, amelyek nap mint nap aprónak tűnő, mégis összeadódva érezhető késéseket okoztak, eltűnhetnek a mindennapokból.

Bár a munka még nem ért véget, a változás már most is kézzelfogható: a megújult pályaszakaszon a vonatok közlekedése simább, az utazás egyenletesebb és kényelmesebb

- írta a vezérigazgató.

A MÁV azt közölte az MTI-vel, hogy befejeződött a vágányok felújítása Rákosrendezőn, így az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalon ismét a korábban megszokott menetrend szerint járnak a vonatok.

A komplex pályafelújítás a szolgáltatások bővítését is lehetővé tette: hétfőtől immár ezeken a vonalakon is bővítik a hajnali és az éjszakai közlekedést, újabb "bulijáratokat" kínálnak a hétvégi esti, éjszakai programokon résztvevők hazajutásához - áll a közleményben.


Borítókép: Budapest, 2025. július 22. A drónnal készült felvételen a felújítás alatt lévő vágányszakasz a Rákosrendező pályaudvaron 2025. július 22-én. MTI/Máthé Zoltán

Hegyi Zsolt
közlekedés
vasút
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!