Magyar Levente: a magyar-amerikai kapcsolatok kiemelt új területe a nukleáris együttműködés
A Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Washingtonban a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának Európáért és Oroszországért felelős főigazgatójával, Charles McLaughlinnal folytatott tárgyalásokat. Az államtitkár arról tájékoztatta csütörtökön az MTI-t, hogy főként kétoldalú ügyekről tárgyaltak, megállapítva, hogy a kapcsolataink a bonyolult nemzetközi helyzet ellenére kiválóan alakulnak.

"Miután ezek a kapcsolatok soha a történelemben nem voltak annyira szorosak és barátiak, mint ma, a rendszeressé vált kétoldalú egyeztetések baráti, oldott, őszinte hangnemben zajlanak, ahol ki tudunk az asztalra tenni minden olyan kérdést, amelyet közösen kell megoldanunk. Meg tudjuk fogalmazni egymás iránt az elvárásainkat, kéréseinket, és ezeket rendre a másik fél tudja is és akarja is teljesíteni, mint ahogy például az amerikaiak a Paks2 projektet kivették abból a helyzetből, amibe bizonyos orosz entitások szankcionálása miatt került" - emelte ki Magyar Levente.
"Ezt néhány héttel ezelőtt, a kérésünkre megoldották. Nekik is vannak kéréseik, többek között az, hogy az amerikai nukleáris ipar irányába is nyissunk az orosz mellett, és miután ez egybeesik a szándékainkkal, ennek eleget is tudunk tenni" - folytatta az államtitkár.
Az Egyesült Államok külpolitikájának alapvető tétele az, hogy Amerika az első, de elfogadják azt, hogy Magyarországnak hasonló a megközelítése: "számunkra Magyarország az első, és a magyar érdekeket próbáljuk érvényesíteni" - emelte ki.
Pont ezért működik ez a kapcsolatrendszer, mert a súlybéli különbség ellenére az őszinteség és a tisztelet határozza meg: az amerikai partnerek tudják és méltányolják, hogy mi kizárólag a magyar érdekből indulunk ki, amikor külpolitikai döntéseket hozunk, soha nem abból, hogy mi felénk a vélt vagy valós elvárás
- összegzett Magyar Levente.
Borítókép: Washington, 2025. július 31. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Charles McLaughlin, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának Európáért és Oroszországért felelős főigazgatója (j) fogadja Magyar Leventét, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárát Washingtonban 2025. július 30-án. MTI/KKM/Király Márton