2025. augusztus 2., szombat 11:31

Rétvári Bence: idén nyáron 85 ezer gyermek szünidei étkeztetéséről gondoskodik a kormány

Idén nyáron 85 ezer gyermek szünidei étkeztetéséről gondoskodik a kormány - közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton az MTI-vel.

Az államtitkár a közleményben azt írta, a kormánynak nemcsak a tanítási időben, de a nyári szünetben is fontos, hogy a gyerekek akkor is megfelelő napi meleg ételhez jussanak, ha ezt a családjuk nem tudja nekik biztosítani.

Ezért a nyári szünidei gyermekétkeztetés keretében közel 85 ezer gyermek számára biztosított a napi meleg étkezés mintegy 1,77 milliárd forintos költségvetési forrásból

- emelte ki.

Közölte, a kormány 2010 óta a szociális gyermekétkeztetés forrásait több mint négyszeresére emelte.

A támogatás bármikor igényelhető, és a jogosultaknak akár másnaptól jár. Minden magyar gyerek számít. Egy gyerek se tehet arról, hogy gazdag vagy szegény családba születik - olvasható a közleményben.

Rétvári Bence tájékoztatása szerint a legnehezebb helyzetben lévő családokban élő gyerekeknek a kormány többlettámogatást nyújt. Mivel itt természetben nyújtott támogatásról lehet beszélni, ezért biztosan a gyerekekhez jut és az ő fejlődésüket szolgálja.

A támogatás gyermekenként átlagosan több tízezer forintos megtakarítást jelent a családoknak, ami jelentős segítség számukra - tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, a szünidei étkeztetés azért különösen fontos, mivel a szünidő alatt nincs iskola, így iskolai étkezés sincs. A gyermekek egészséges fejlődéséhez a napi meleg és egészséges étel kiemelten szükséges, ezért fordít erre külön figyelmet a kormány.

A közlemény szerint a települési önkormányzat jegyzője minden jogosult családot írásban tájékoztat, a családsegítő szolgálatok pedig személyesen is segítenek az igénylés folyamatában.

A rászoruló szülők a nyári szünet során is bármikor benyújthatják kérelmüket, és a jogosultság megállapítását követően már másnaptól részesülhet gyermekük az ellátásban.

Az államtitkár ismertette, az étkeztetést a települések főként helyben fogyasztással szervezik meg, de lehetőség van elvitelre vagy kiszállításra is, amennyiben a körülmények ezt szükségessé teszik.

Országszerte 1938 településen nyújt segítséget a kormány a szünidőben a gyerekek étkeztetésében.

Rétvári Bence közölte: a baloldal a háború finanszírozására akarja átterelni a forrásokat, miközben a kormánypártok minden forintot a magyar családok, gyermekek és közösségek támogatására fordítanak.


Borítókép: Budapest, 2025. május 31. Résztvevők a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány országos gyerekemelésének budapesti helyszínén, a XII. kerületi Lívia-villa udvarán 2025. május 31-én. Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a családalapításra, a tudatos gyerekvállalás fontosságára, a családi élet örömeire és a közös jövőre. MTI/Lakatos Péter

Rétvári Bence
családtámogatás
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!