2025. augusztus 2., szombat 19:17

Vihar - Másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok veszélye miatt több dunántúli járásra

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Vas és Zala vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. szombaton.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint az érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.

Az előrejelzés szerint az esti órákban az Északi-középhegységben jelen lévő cellák mellett a frontzónához kapcsolódóan nyugat, délnyugat felől a Dunántúlt is zivatarok érik el, amelyek akár rendszerbe is szerveződhetnek.

A zivatartevékenység súlypontja aztán fokozatosan kelet felé helyeződik át: éjszaka a középső országrészben, vasárnap már keletebbre is nagyobb számban fordulhatnak elő zivatarok. Eközben vasárnap a nappali órákban északnyugat felől stabilizálódni kezd a légkör.

A zivatarokat általában intenzív csapadék, viharos szél, apróbb szemű jég kísérheti, elsősorban északnyugaton szombat este, éjszaka felhőszakadás is társulhat hozzájuk.

A fronthoz kapcsolódóan nagyobb eséllyel a Dunántúl nyugati, délnyugati tájain heves zivatar is előfordulhat erősen viharos szél és nagy méretű jég kíséretében.


Borítókép: Sátoraljaújhely, 2025. július 10. Viharfelhők Sátoraljaújhelyről fotózva 2025. július 10-én. MTI/Czeglédi Zsolt

vihar
időjárás
időjárás-előrejelzés
HungaroMet
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!