Vizes vb - Kiváló magyar szereplés a szombati előfutamokban
Kiválóan szerepeltek a magyar úszók a szingapúri világbajnokság szombati előfutamaiban, négyen is érdekeltek lesznek az utolsó előtti versenynap középdöntőiben.

A magyarok közül elsőként Senánszky Petra ugrott medencébe 50 méter gyorson, az uszonyos úszásban sportági legendának számító versenyző 24.89 másodperces idővel a 100 induló közül pont a 16. helyen jutott be a középdöntőbe. "Kicsit izgultam, hiszen lassan egy hete versenyeztem itt utoljára. Nagyon örülök neki, hogy sikerült biztosan huszonöt másodperc alá kerülni, ez volt az eddigi legjobb reggeli úszásom. A középdöntőben ezen még lehet javítani, főként a benyúlásom nem volt az igazi" - mondta az MTI-nek a 31 éves Senánszky, aki tavaly a párizsi olimpián 25.21 másodperccel a 24. helyen zárt az előfutamok után.

A pénteken 200 méter háton pályafutása második világbajnoki címét szerző Kós Hubert és Jászó Ádám 50 méter háton egy futamba került, és mindketten remekeltek: a 22 éves Kós országos csúcsát beállítva 24.62 másodperccel az ötödik, egy évvel idősebb honfitársa pedig egyéni legjobbját (24.92) közel két tizeddel megjavítva, 24.74-es idővel a kilencedik helyen lépett tovább.

"Nagyon örülök az egyéni csúcsnak, tudtam, hogy erősen kell úszni a középdöntőhöz. Voltak azért hibáim, nagyon lassú volt a reakcióidőm a rajtnál, az elején kicsit kapkodtam, és a delfinezésben is van még, ezeket szeretném kijavítani estére" - nyilatkozta Jászó, míg Kós "rohant" tovább, hiszen még a 4x100 méteres vegyes gyorsváltó tagajként voltak kötelezettségei.
Fángli Henriettát néhány nappal ezelőtt egy pók csípte meg, emiatt kórházba is került, az 50 méter mell előfutamában azonban már ott állt a rajtkövön, és országos csúcsától (30.61) mindössze hat századdal elmaradva a 13. helyen továbbjutott.
"Szerencsére a gyógyszerek hatására nagyon gyorsan helyrejött a dolog, sajnos a váltót ki kellett hagynom. Úgy indultam neki ennek a napnak, hogy már annak is örülök, hogy úszhatok. A középdöntőben semmit sem fogok másképp csinálni, boldogon állok majd a rajtkőre" - fogalmazott a 23 éves erdélyi magyar sportoló.

A 4x100 méteres vegyes gyorsváltók küzdelmeiben a Németh Nándor, Kós Hubert, Pádár Nikolett, Ábrahám Minna összetételű kvartett a tavalyi, belgrádi Európa-bajnokságon elért országos csúcsát (3:25.69) megjavítva 3:24.96-os idővel összesítésben a kilencedik lett, mindössze két századdal maradt le a döntőről.

Férfi 1500 méter gyorson Sárkány Zalán és az olimpiai 4. Betlehem Dávid képviselte a magyar színeket, előbbi egyéni legjobbját (14:52.42) megjavítva, 14:47.89 perces idővel a hetedik helyen bejutott a vasárnapi fináléba, a nyíltvízi versenyek során a 3 kilométeres sprintversenyben ezüst-, a váltóval bronzérmet szerző Betlehem viszont a tizedik helyen búcsúzott.
"Megmondom őszintén, elégedetlen vagyok, nem volt túl jó. Azt éreztem, hogy a lelkem megvolt hozzá, de nem tudtam magamból azt kiúszni, amit szerettem volna, ezzel együtt is végül meglett a döntő. Bízom benne, hogy a fináléban ki tudom majd javítani a dolgokat, persze azért örülök, hiszen nagymedencében ez az első világbajnoki döntőm" - mondta Sárkány, aki megjegyezte, öccsének Zéténynek is szeretne "üzenni" a döntőben, utóbbi nemrég a Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) nyert aranyérmet.

Betlehem Dávid elmondta, hiányzott belőle az a könnyedség, ami az olimpián megvolt, ugyanakkor nem lehet elégedetlen, hiszen Párizs óta rengeteg minden történt vele, beleértve egy amerikai kalandot és végül a Budapestre költözést.
"Van három évem arra, hogy megtaláljam a megoldást, hogy szeretem csinálni és újra én legyek az egyik legjobb. Voltak bennem előzetesen kétségek, hogy ez most valahol szét fog csúszni. Rosszabb úszó nem lettem egy év alatt, a célok nem változtak" - fogalmazott Betlehem, aki szerint két év múlva Budapesten nem lehet gond, ha a nyíltvízi és a medencés küzdelmeket hetek választják majd el egymástól, a magyar fővárosban ugyanis számos lehetőségük lesz megfelelően felkészülni két verseny között. Hozzátetette, a jövőben nem lehet majd minden versenyre csúcsformába kerülni, mindenképpen be kell majd áldozni egy-két viadalt a legfőbb cél érdekében.
Borítókép: Szingapúr, 2025. augusztus 2. Ábrahám Minna, Németh Nándor, Kós Hubert és Pádár Nikolett (b-j) a 4x100 méteres vegyesváltó tagjai a versenyszám selejtezője után a szingapúri vizes világbajnokságon a World Aquatics Arénában 2025. augusztus 2-án. MTI/Illyés Tibor