2025. augusztus 12., kedd 16:25

Sziget - Kádár Tamás: jót tett a vérfrissítés a fesztiválnak

A Sziget főszervezője szerint jót tett a vérfrissítés a fesztiválnak, hiszen a változtatásoknak, a megújulásnak köszönhetően a kedd hajnalban véget ért rendezvény 416 ezer látogatót vonzott, ami 5 százalékkal felülmúlja a tavalyi számot.

Sziget
Budapest, 2025. augusztus 12. Fiatalok a 31. Sziget fesztiválon a Hajógyári-szigeten 2025. augusztus 11-én. MTI/Vasvári Tamás

"Megfordult az eddigi tendencia. A néhány éve csökkenő összlétszám idén növekedésnek indult, a hat nap alatt mintegy 20 ezerrel léptük túl a 2024-es adatot" - mondta Kádár Tamás az MTI-nek.

Mint hozzátette, a látogatószám emelkedésében a vérfrissítés mellett benne van a fellépők sora, valamint a fesztiválozás iránt Európa-szerte visszatérően nagyobb kedv is.

Kádár Tamás kitért arra, hogy a hosszabb távú megújulási folyamat részei az idén sikerrel bemutatkozó negyedek: a zene, az utcai kultúra és a kreativitás multikulturális központja, a Szoho, az elektronikus zene minden műfaját felvonultató Delta District vagy az előadóművészeteknek helyet adó Paradox, ahol a mozgás, a látvány és az illúzió volt a fókuszban.

Sziget
Budapest, 2025. augusztus 12. A spanyol Troula Street Theatre előadása a 31. Sziget fesztiválon a Hajógyári-szigeten 2025. augusztus 11-én. MTI/Vasvári Tamás

"Nem elsősorban a műfajokat helyeztük egy helyre, a negyedekkel valamennyire a fesztivált is próbáltuk tematizálni. Régóta azt gondoljuk, hogy egy jó fesztivál nemcsak a zenei fellépőkről szól, hanem ad egy olyan élményt is, ami más, mint egy koncert. Ezek a zónák ezt a célt szolgálták, és jól is teljesítettek" - jelentette ki Kádár Tamás.

A főszervező az MTI kérdésére szólt arról, hogy a 416 ezres idei látogatószám ellenére a rendezvény még idén sem volt nyereséges, de javult az eredményességi mutató.

"Jövünk ki abból a negatív időszakból, amely hozzávetőlegesen 2022 végéig tartott" - tette hozzá.

Sziget
Budapest, 2025. augusztus 12. A Refused svéd punkegyüttes koncertje a 31. Sziget fesztiválon a Hajógyári-szigeten 2025. augusztus 11-én. MTI/Vasvári Tamás

Az idei Sziget nyitónapján, augusztus 6-án szerdán Charli XCX, másnap Shawn Mendes volt a fő fellépő a nagyszínpadon, mindkét nap közel állt a telt házhoz, de a hétvége is sok látogatót vonzott, amikor mások mellett FKA Twigs, Anyma, Rilés és Post Malone adott koncertet. A hétfői zárónapon Chappel Roan adott műsort nagy sikerrel.

"Az előzetes adatokból azt látjuk, hogy idén valamivel fiatalabb közönség jött a Szigetre, mint tavaly. Örülünk, hogy fiatalodik a közönség, mert a jövőre nézve is fontos lehet, hogy egyre újabb és újabb generációkat tudjunk beinvitálni a fesztiválra"

- fűzte hozzá Kádár Tamás.

Sziget
Budapest, 2025. augusztus 11. A fesztivál történetének 11 milliomodik látogatóját, Kormos Emília Pannát köszönti Kádár Tamás, a Sziget Zrt. cégvezetője a 31. Sziget fesztiválon a Hajógyári-szigeten 2025. augusztus 11-én. MTI/Vasvári Tamás

Idén két magyar produkció volt a nagyszínpadon, Pogány Induló a Parno Graszttal, Deva a Napfonattal lépett fel. A főszervező szerint jól bevált a koncepció, hogy a nagyszínpadon a programba legjobban illeszkedő, emellett a legizgalmasabb tartalommal jelentkező magyar előadók szerepelhetnek.

Megjegyezte, hogy bár régebben volt kizárólag magyar zenekaroknak fenntartott színpad, idén minden helyszínen volt magyar fellépő, ami jó mixet ad a látogatóknak.

"Az idei Sziget nagyon békés volt, kimondottan jó érzés volt sétálni a fesztiválon, mindenki kedvesen viselkedett, semmilyen feszültség nem volt érzékelhető. Nekünk ez a válaszunk azoknak, akik harcias álláspontot képviselve támadtak minket a Sziget előtt, minden irányból"

- szögezte le Kádár Tamás.

Sziget
Budapest, 2025. augusztus 5. Kádár Tamás, a Sziget Zrt. cégvezetője, a 31. Sziget fesztivál főszervezője a Hajógyári-szigeten 2025. augusztus 5-én. A 76 hektáros területen több mint ötven helyszín van, ahol csaknem ezer program várja a közönséget augusztus 6. és 11. között. MTI/Balogh Zoltán

Az idei fesztivál idején és területén tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy nagyszabású fejlesztés indul az Óbudai-sziget déli részén, amelynek célja egy kulturális központ kialakítása.

A MultiKulti Zrt. vezérigazgatója, Kiss Krisztián arról is beszélt, hogy a projekt a Sziget fesztivállal együtt gondolkodva valósul meg, és jövőre talán bevonhatják a fesztiválba az Óbudai-sziget ezen részét is.

"Egyelőre szeretnénk látni, pontosan mi fog megvalósulni a projekt keretében. Kétségtelenül senkinek nem volt jó, hogy a Hajógyári-sziget déli része eddig kihasználatlan volt, az ottani épületek pusztultak. Ha valami olyan történik ott, amely értékes, akkor ezzel természetesen fogunk foglalkozni, s találhatunk közös pontokat, amelyek mentén együttműködhetünk" - mondta erről Kádár Tamás.

Hozzátette, továbbra is fontos lenne, hogy a Sziget fesztiválra bejutást biztosító, és hosszú évek óta felújításra szoruló K-híd ügyében történjen valami.

Mint megjegyezte, ez a Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe tartozik, "valami elindult, úgy tudjuk, előkészületben van egy felújítási terv, de hogy lesz-e rá forrás, azt ők tudják".


Borítókép: Budapest, 2025. augusztus 12. Fiatalok távoznak a K-hídon az óbudai Hajógyári-szigetről a 31. Sziget fesztivál zárása után, 2025. augusztus 12-én. MTI/Balogh Zoltán

Sziget Fesztivál
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!