Hankó Balázs: a szakma nem B-terv, hanem hivatás
A szakma nem B-terv, hanem hivatás – hangsúlyozta a kulturális és innovációs miniszter hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

Hankó Balázs kiemelte: a szakmaszerzés küldetés és elköteleződés, ami a nemzet gazdaságát és a fiatalok családját erősíti.
A miniszter bejelentette, hogy a héten két európai uniós támogatású program indul el, amelyek az egyénre szabott pályaorientációt és a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentését célozzák.
Az egyik a hátrányos helyzetben lévő fiatalok szakmaszerzését támogatja összesen 23 milliárd forint értékben, a másik pedig egy pályaorientációs program, amelynek keretében összességében 6,6 milliárd forint forrást biztosítanak egyénre szabott pályaorientációs, pályatanácsadási és karrier-tanácsadási szolgáltatások nyújtására - ismertette a tárcavezető.
A hátránykompenzációs program nagyjából 20 ezer fiatalt fog elérni a tervek szerint, a pályaorientációs program pedig 171 ezer fiatalt - tette hozzá.
Hankó Balázs elmondta, hogy a hátránykompenzációs programban egyenként 20 és 500 millió forint közötti támogatás kaphatnak az intézmények. A forrásnak köszönhetően országszerte legalább 40, legfeljebb 114 intézmény vehet részt a fejlesztésekben
- ismertette.
Közölte továbbá, hogy a program részeként bővül a Dobbantó program, amely a legnagyobb lemorzsolódási kockázattal küzdő fiatalok számára kínál egyéni fejlesztést, alapkompetencia-erősítést és motivációt az iskolai rendszerben való bennmaradáshoz. A Dobbantó célja, hogy az általános iskolás tanulók tovább lépjenek a műhelyiskolai képzések felé, amelyek részszakmák megszerzésére nyújtanak lehetőséget, akár munkahelyi környezetben is - magyarázta a miniszter.
"Termékeny talajba hullik ez a forrás, mert büszkék vagyunk a megújult sikeres magyar szakképzésre" - jelentette ki Hankó Balázs. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar szakképzés "európai ezüstérmes, OECD bronzérmes, és a vb tizedik helyét is elhozta."
Rámutatott továbbá, hogy az elmúlt három évben 8,6 százalékról 5,8 százalékra csökkent a lemorzsolódás a szakképzésben.
"A szakképzés sikere annak köszönhető, hogy a magyar gazdaság munkaerőpiaci igényeinek felel meg"
- húzta alá, megjegyezve: a sikeres szakképzés három fő pillérét a motivált diákok, a motivált oktatók és inspiráló környezet jelentik.
Hankó Balázs felidézte azt is, hogy a szakképzésben egyedülálló ösztöndíjrendszert biztosítanak a diákoknak, 38 ezren éppen az elmúlt hetekben kaptak szakmaszerzési támogatást 9,8 milliárd forint értékben. Emellett ott van a 8-tól 59 ezer forintig terjedő havi ösztöndíj is, a duális képzéssel együtt járó munkabér, vagy a 4 milliós forintos munkáshitel is - sorolta.
A miniszter hangsúlyozta: az oktatókat is megbecsülik a szakképzésben. Egy kezdő oktató bére 700 ezer forint felett van, a "régebb óta velünk lévő oktatók" pedig egymillió felett keresnek havonta - mondta.
Hankó Balázs kiemelte: a most bejelentett pályázati felhívások ezen a héten válnak elérhetővé.
Borítókép: Budapest, 2025. augusztus 18. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a hátránykompenzációs és pályaorientációs programról a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2025. augusztus 18-án. MTI/Soós Lajos