2025. augusztus 23., szombat 11:57

Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása

Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.

"Az elmúlt évtizedekben a karbantartási munkáknál halmozódott fel a legtöbb elmaradás, pedig a vasúti pálya folyamatosan igényli a szinten tartó és javító beavatkozásokat, ezek hiányában menthetetlenül avul, ami lassújelekhez, növekvő menetidőhöz, több üzemzavarhoz és kiszámíthatatlansághoz vezet" - írta a vezérigazgató szombati bejegyzésében.

Úgy fogalmazott, "ettől az évtől sokkal jobban figyelünk arra, hogy a vasúti pálya legrosszabb állapotú csomópontjain javítsunk, nem toldozunk-foltozunk, hanem korszerűen újítunk fel. Ahogy a nyár elején Rákosrendezőn, hétfőtől a Keleti pályaudvaron olyan kritikus infrastruktúra-elemeket cserélünk és javítunk, amelyek eddig lassították a forgalmat".

Szerinte ez a munka a jövőbe tett befektetés egy gyorsabb, megbízhatóbb és biztonságosabb vasúti közlekedésért. Bejegyzésében arra kéri az utazókat, hogy hétfőtől ne megszokás alapján közlekedjenek és indulás előtt mindenképpen tájékozódjanak a változásokról.

Mint írták, a négy hétig tartó felújítás ideje alatt az utasok közlekedését budapesti átszálló pontok segítségével szervezik meg, a változásokról és az alternatív eljutási lehetőségekről a MÁV-csoport hivatalos oldalán érdemes tájékozódni.

A Mávinform tájékoztatása szerint a távolsági vonatok fővárosi végállomása más budapesti állomásokra, a Nyugati pályaudvarra, Budapest-Kelenföldre és Kőbánya-Kispestre kerül át, ezeken az állomásokon biztosítva az átszállást a metróhálózatra, ez érinti a győri, a pécsi, a hatvani-miskolci és az újszászi-békéscsabai járatokat.

A hatvani és újszászi vonal elővárosi járatai jellemzően rövidebb útvonalon, Kőbánya felsőig közlekednek, ahol új átszállópont létesül.

A Kőbánya felsőről a metróhálózat a Puskás Ferenc Stadionhoz csúcsidőben percenként induló MÁV-buszokkal vagy a II. János Pál pápa tér érintésével a Blaha Lujza térre 4 percenként járó 37-es villamoscsaláddal érhető el.


Borítókép: Budapest, 2025. augusztus 13. A Keleti pályaudvar a fővárosban 2025. augusztus 13-án. Ezen a napon sajtótájékoztatót tartottak a pályaudvaron, amelyen elmondták, hogy folytatódik a Keleti pályaudvar pályahálózatának felújítása, ezért augusztus 25. és szeptember 20. között négy hétre lezárják a központi pályaudvart. MTI/Balogh Zoltán

MÁV
vasútközlekedés
felújítás
forgalomkorlátozás
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!