Kapu Tibor köszöntötte a Kolozsvári Magyar Napok közönségét a záróünnepségen
Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós köszöntötte a 16. Kolozsvári Magyar Napok többezres közönségét vasárnap este az erdélyi város főterén, a Zorán koncertje előtt tartott rövid záróeseményen.

"Amikor kint voltam a világűrben, nem láttam országhatárokat, nem láttam szaggatott vonalakat, nem láttam határátkelőket, és nem is láttam olyan halvány színeket, amik egész országok területét fednék le. Amint viszont láttam, az a Kárpát-medence, a Duna, a Tisza, a Balaton, a Hargita, a Fertő-tó, és mindaz, ami minket magyarrá tesz" - mondta az űrhajós a város főterét betöltő többezres közönségnek.
Folytatásként hangsúlyozta, amit látott, az "összetartozott és nem volt megosztott, egy volt és nem sok dolog külön-külön".
A kolozsváriak vastapssal köszöntötték a különleges vendéget. Kapu Tibor "elképesztő örömnek" nevezte, hogy jelen lehet a kolozsvári ünnepségen.
Felidézte egyik élményét az amerikai kiképzése elejéről, amikor az indiai úrhajós kollégája azt mondta neki, mivel az első magyar, akit megismer, rajta keresztül fogja megítélni a magyarokat és Magyarországot. Mint mondta, "ez a nagy teher és felelősség", elgondolkodtatta.

Egy űrhajós mondással is megismertette közönségét, mely szerint az ember származási helyét mindig a legutolsó állomása szerint közli. Így amikor az űrhajósok elhagyják a bolygót és kimennek a világűrbe, azt szokták mondani, hogy a Föld bolygóról származnak, és a Föld teljes népességét képviselik - mondta.
"Szerintem ti is nagyon hasonló helyzetben vagytok itt Kolozsváron, az anyaföldtől, az anyaországtól kicsit távolabb. Ugyanúgy magyarnak érzitek magatokat, mind én Houstonban, vagy ugyanannyira földinek, mint én az űrállomás fedélzetén"
- fogalmazott Kapu Tibor.
Rámutatott, biztos benne, hogy a kolozsvári magyarok is ugyanolyan büszkék magyarságukra, mint ő volt Houstonban, ahol sokan az ő személyiségén keresztül ismerték meg a magyar kultúrát és a magyarokat.

Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke rámutatott, a Kolozsvári Magyar Napokra 16 éves fennállása óta egyre többen jönnek Kolozsvár mellett szerte Erdélyből, a Kárpát-medencéből, és immár a világ minden tájáról, de még olyan vendégük, aki a világűrből érkezett volna, nem volt.
Hangsúlyozta, ezzel a rendezvénysorozat "átlépte a földi dimenziót", hiszen az űr pora még ott van az idei vendég ruháján.
"Amíg mi, kolozsvári magyarok itthon vagyunk városunkban, addig ő is, és minden magyar ember, érkezzen a nagyvilág bármely pontjáról, itthon lesz velünk"
- hangsúlyozta a főszervező.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere "Jó estét kívánok!" köszöntéssel, magyarul üdvözölte a város magyarságát. Gratulált a szervezőcsapatnak az egyhetes "mesés" rendezvényhez.
"Kolozsváron az erőnk épp abban a sokszínűségben van, amink megvan. És Kolozsváron a sokszínűség az egység és erő forrása, nem a megosztottságé" - mondta, hozzátéve, hogy szinte naponta jelen volt a félezer esemény valamelyikén.
Örömének adott hangot, hogy a magyarság részvételével Kolozsvárból sikerült európai várost építeni, amire minden lakója büszke lehet. Hangsúlyozta: ezt a munkát közösen kell folytatni is, befektetni a kultúrába és az oktatásba, és megtenni mindent azért, hogy a fiatalok itthon maradjanak szülőföldjükön, etnikumtól függetlenül.
Oláh Emese alpolgármester a rendezvény fontosságát hangsúlyozta, azt, hogy általa a város magyarsága "nem csak fizikailag, de szellemileg is otthonra talált a város történelmi utcáin".
Hangsúlyozta, a feladat jövőt biztosítani Erdélyben, Kolozsváron, ahol jó fiataloknak lenni és ahol van párbeszéd a lakosok között.

Kapu Tibor délután közönségtalálkozón is részt vett a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának udvarán, a #főtér23 nevű rendezvényhelyszínen Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztossal számoltak be a Hunor programmal kapcsolatos tudnivalókról, és osztotta meg az űrben tapasztalt élményeit a népes közönségnek.
Borítókép: Kolozsvár, 2025. augusztus 24. Kapu Tibor kutatóűrhajós a Kolozsvári Magyar Napok pódiumbeszélgetésén 2025. augusztus 24-én. MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kiss Gábor