Koncz Zsófia: a családbarát intézkedések úgy lehetnek sikeresek, ha a családokat a helyi közösségek is a középpontba helyezik
Úgy lehet igazán sikeres bármilyen családbarát intézkedés, ha a helyi közösségek is középpontba helyezik a családokat - mondta a közmédiának a családokért felelős államtitkár vasárnap este a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szerencsen, az Artúr Napok Fesztiválon.

Koncz Zsófia hangsúlyozta, a magyar kormánynak kiemelten fontosak a családok és egy "igazi családi adóforradalom zajlik" július elsejétől Magyarországon, többek között megduplázták a családi adókedvezményt, emellett a csed és a gyed is szja-mentes lett.
Kiemelte, a szerencsi rendezvény a koncertek mellett a családokról is szól.
A három nap alatt mintegy negyvenezer ember látogatott el a könnyűzenei fesztiválra, ahol a koncertek mellett családoknak szóló programokkal is készültek a szervezők
- tette hozzá.
Koncz Zsófia szerint a Szerencsi Artúr Napok a családok mellett a fiataloknak is jó lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra.
Hozzátette, évről-évre azt látja, hogy
"óriási öröm az itt élőknek", hogy Szerencsen rendezik meg "a régió legnagyobb fesztiválját".
Az államtitkár elmondta, a rendezvény létrejötte mindig egy összefogás eredménye és a fesztivált több vállalat is támogatja. Mellettük a magyar kormány is évről-évre segítséget nyújt az Artúr Napok megrendezésében, melyhez a Kulturális és Innovációs Minisztérium idén is hozzájárult - fűzte hozzá.
Ismertette, a családoknak szóló programokat a szerencsi Rákóczi Várban rendezték meg. Ott többek között bábszínház, gyerekkoncertek és hagyományőrző foglalkozások várták a legkisebbeket és szüleiket - ismertette.
Kiemelte, a fesztiválon ebben az évben egy csokoládészobor is készült, amely egy macskát ábrázol kötődve a macskanyelv nevű édességhez.

Koncz Zsófia megjegyezte azt is, a szerencsi könyvtár bekerült a Könyvkelengye nevű programba is, ennek köszönhetően több családnak is könyvcsomagot adtak át a fesztivál részeként.
A Szerencsi Artúr Napok fesztivál vasárnap este ér véget. A rendezvény fellépői között volt többek között a Cascada, a Magna Cum Laude, a BSW és a Hooligans is.
Borítókép: Szerencs, 2025. augusztus 24. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár a közmédia stábjának nyilatkozik Szerencsen, az Artúr Napok Fesztiválon 2025. augusztus 24-én. MTI/Vajda János