Frissült
2025. szeptember 6., szombat 16:28

Kajak-kenu maraton vb - A kajakos Kiszli Vanda ezüstérmes egyesben

A kajakos Kiszli Vanda ezüstérmet szerzett szombaton a klasszikus távú versenyben, 25,5 kilométeren a győri kajak-kenu maraton világbajnokságon.

A korábbi felhős idő után délutánra kisütött a nap a verseny helyszínén és ideális körülmények várták az indulókat.

A női kajakosok hétkörös versenye a szokásos helyezkedéssel kezdődött, ebből az Atomerőmű SE kilencszeres világbajnoka, a 31 éves Kiszli jól jött ki és a négy-ötfős élboly tagjaként kezdhette meg a hosszú lapátolást. Az első futószakasz után a vezető csoport háromtagúra olvadt, a magyar kajakos mellett a címvédő svéd Melina Andersson és a norvég Anna Margrete Sletsjoee küzdött tovább fej fej mellett. A második "partraszállás" aztán ezt a minicsoportot is megrostálta, a norvég leszakadt, így a folytatásban Kiszlinek már "csak" Andersson volt a vetélytársa.

A paksi kajakosnak volt törleszteni valója a skandináv riválissal szemben, a tavalyi vb-n, valamint az augusztusi, csengtui Világjátékokon is kikapott ugyanis tőle és Andersson csütörtökön, a rövidkörös versenyben is közvetlenül előtte célba érve szerezte meg a második helyet.

A hajráig szinte együtt haladt a két versenyző, hol egyikük, hol másikuk vezetett, az utolsó futás azonban a címvédőnek sikerült jobban, aki így kedvezőbb pozícióból kezdhette meg az utolsó két-háromszáz métert, s a végén még egy lapáttal rá is tett a tempóra, így végül ismét ő diadalmaskodott. Kiszlinek ezúttal is meg kellett elégednie az ezüstéremmel, míg a szombati döntő másik magyarja, az egy nappal korábban U23-ban ezüstérmes Csépe Panna a hatodik helyen ért célba.

"Nagyon elégedett vagyok, sikerült most is százszázalékot nyújtanom és a csütörtökihez képest egy helyet előreléptem" - mondta a parton Kiszli Vanda. - "Nagyon jót versenyeztem Melinával, aki a legnagyobb ellenfél és a legerősebb a mezőnyben. Mentálisan már régen volt ilyen jó versenyem és örülök, hogy most jobban meg tudtam szorongatni, csak pár másodperccel kaptam ki tőle."

A kajakos kiemelte: nagyon hálás a közönségnek a buzdításért.

"Talán el sem tudják képzelni, mennyi erőt adtak, a pálya minden szakaszán hallottam őket. Köszönöm nekik, hogy hozzásegítettek ehhez az ezüstéremhez"

- mondta.

A női kajakosok és a férfi kenusok 21,8 kilométeres, hatkörös versenye párhuzamosan zajlott a Mosoni-Dunán, de utóbbiban a magyarok nem tudtak beleszólni az érmek sorsába. A pénteki U23-as finálét megnyerő Pluzsik Mihály ugyan a gyengébb kezdés után a tizedik helyről fokozatosan kapaszkodott fel a háromtagú élbolyra, beérni azonban nem tudta az élen haladókat és végül ötödik lett, Laczó Dániel pedig a 12. helyen fejezte be a küzdelmet. A győzelmet a lengyel Mateusz Zuchora szerezte meg honfitársa, Mateusz Borgiel előtt.

A szombati versenynap a férfi kajak egyesek 16.50 órakor elrajtolt versenyével zárul.

A vb vasárnapig tart a győri Aranyparton. A belépes ingyenes.

Eredmények:

férfi C-1 (21,8 km), világbajnok:

Mateusz Zuchora (Lengyelország) 1:43:20.20

2. Mateusz Borgiel (Lengyelország) 1:43:23.16

3. Fernando Busto Bandin (Spanyolország) 1:43:30.95

...5. Pluzsik Mihály 1:47:13.38

...12. Laczó Dániel 1:51:35.71

női K-1 (25,5 km), világbajnok:

Melina Andersson (Svédország) 1:56:38.69 ó

2. Kiszli Vanda 1:56:42.74

3. Anna Margrete Sletsjoee (Norvégia) 1:58:41.00

...6. Csépe Panna 2:00:43.44

korábban:

női C-1 (14,4 km), világbajnok:

Bragato Giada 1:17:16.13 ó

2. Daniela Cociu (Moldova) 1:17:45.84

3. Ludmila Babak (Ukrajna) 1:18:18.28

..6. Matkovics Lili Sára 1:19:48.38


Borítókép: Győr, 2025. augusztus 27. Kiszli Vanda, a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságra készülő magyar válogatott tagja (j) a csapat győri edzőtáborában, a Mosoni-Dunán 2025. augusztus 27-én. MTI/Krizsán Csaba

kajak-kenu
világbajnokság
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!