2025. szeptember 8., hétfő 9:57

Gyopáros Alpár: amit Magyar Péter állít a vidék elnéptelenedéséről, az nyilvánvaló hazugság

Amit Magyar Péter állít a vidék elnéptelenedésről, az "tőle nem szokatlan módon nyilvánvaló hazugság" - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn a Harcosok órája című online műsorban.

Gyopáros Alpár elmondta, hogy találhatunk olyan települést Magyarországon, kis- és nagytelepülést, ahol jelentős népességszám-csökkenés történt az elmúlt évtizedekben; nem véletlenül indította el a Magyar falu programot a kormány.

A falvakra, vagyis csaknem 2900 településre vonatkozóan nagy általánosságban elmondható, hogy döntő részük, mintegy 80 százalékuk évtizedekre visszamenőleg súlyos demográfiai veszteséget szenvedett el, ami az ’50-es években kezdődött, majd a rendszerváltás után Gyurcsány Ferencnek volt egy "kifejezetten faluromboló időszaka" - közölte a politikus.

Hozzátette: mostanra sikerült elérni a Magyar falu programmal, hogy a hazai kistelepülések több mint felében már növekszik a népességszám, a másik felének a nagy részében is minimum lassult a csökkenés vagy legalább stagnál a lakosságszám; néhány száz olyan település van, ahol még mindig csökken a népességszám.

A kormánybiztos szerint a falu az egyetlen településtípus, ahol növekszik a népességszám. A fővárosban drasztikusan csökken, a megyei jogú városokban, valamint a közepes és kisvárosokban is csökken, a falvakban meg emelkedik - fűzte hozzá.

Gyopáros Alpár elmondta, hogy a Magyar falu program fejlesztési elemei közé azok a pontok kerültek, amelyek javítják az életkörülményeket: ilyen az infrastruktúra - utak, járdák, épületállomány vagy energetika - fejlesztése. Ide tartozik még a szolgáltatások fejlesztése, orvosi, egészségügyi, pedagógusi szolgálati lakások építése vagy a falugondnoki szolgálat fejlesztése. Fontos a közösségi élet erősítése is, ennek érdekében civil szervezeteket, rendezvényeket támogatnak, közösségi terek, klubhelyiségek kialakítását támogatják - sorolta, megjegyezve, hogy a közösség kulcsfontosságú, önmagában az infrastruktúrafejlesztéstől nem lesz vonzó egy falu.

Kitért arra is, hogy 2018 óta járja a vidéki településeket és amikor egy-egy helyszínre ellátogat, az emberekkel beszélgetve azt tapasztaja, hogy amikor szóba került Magyar Péter vagy a Tisza Párt, "megdermed a levegő, kinyílik az ember zsebében a bicska és legalább olyan minőségben mondanak véleményt Magyar Péterről meg a Magyar Péter stílusára jellemző agressziójáról, a viselkedéséről, mint amilyen módon beszélnek egyébként a baloldali liberális újságírók, politikusok a vidéki emberről".

Az, amit ellenzéki politikusok és újságírók folytatnak a falvak lejáratására, felháborító, "ki kell kérni magunknak, és biztatom őket, hogy hajrá, így tovább, mert ez adhat további kétharmadot a Fidesznek a vidéki embereknek köszönhetően" - fogalmazott. Kijelentette azt is, hogy a 2900 kistelepülés közül egy sincs, amelyik nem lett volna nyertese a Magyar falu programnak.


Borítókép: Nemespátró, 2025. április 3. A Magyar falu program segítségével, csaknem 42 millió forintos támogatással megújult vegyesbolt Nemespátrón az átadás napján, 2025. április 3-án. MTI/Katona Tibor

Gyopáros Alpár
Magyar falu program
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!